16. Bejegyzés - Nos, minden kétségem közepette és valahány paranormális jelenség ellenére, még nem szültem, továbbra is izgatottan várok

Mindezt az eseménytelenséget ellenben megfejeltük azzal a ténnyel, hogy újabb CTG randevúnkat nagyon megfontoltan közelítettük meg. Úgy időzítettünk, hogy fél órával korábban érjünk az SZTK-ba, azaz fél nyolcra. Ráadásul előtte még reggeliznünk is sikerült, abból az előre megfontolt szándékból, hogy mire belekezdünk a vizsgálatba, gyorsabban célt érjünk. Avagy Bence szépen mozgásba lendüljön, anélkül, hogy kikönyörögnénk tőle egy kötelező pocaktorna véghezvitelét.  

Egyébként sajtos rúd, cukros Colával volt a reggeli menüm, tudván, hogy a cukortól lendül igazán mozgásba Bence és úgy általában minden baba, kivéve, amikor az összes elmélet megdőlni látszik… 

Ezúttal viszont maximálisan bejött a terv: Bence szinte azon nyomban hullám táncot lejtett a pocakomban. Időnként kicsit keményebb kéz és lábmunkák is emlékeztettek rá, hogy jó erőben van a kicsi fiú. 

A múltkorihoz képest, mikor tüntetőlegesen alig moccant, viszonylag rövid időn belül jónak bizonyult a produkciója. Meg kell hagyni, hogy Igazán jó csapatjátékos. Egyértelműen meg is dicsértem, ha már mindig oda- vissza biztatjuk egymást, most se maradjon el a figyelmesség kölcsönös formája. 

Az ultrahang vizsgálat és egyéb kontroll ellenőrzések eredményeképpen bebizonyosodott, hogy Bence masszív testmozgását a három kiló és két deka remekül alapozza meg.  Ezen kívül tulajdonképpen annyi derült ki, hogy a magzatvíz mennyiség valamivel kevesebb, a méhszájam pedig minimálisan rövidebb. 

Ám, hogy mikor lesz ebből szülés, természetesen csak az égiek tudják, ők viszont nem fogják nekem határozottan és százszázalékos bizonyossággal megmondani, nehogy már készpénznek vegyem. 

Egyébként a doki is megmondta, hogy volt már olyan kismamája, akinek nagyon tág volt a méhszája, mégis hetekig nem szült, egy másik esetben éppen ellenkezőleg. Nem volt jele annak, hogy hamarosan szülés lesz a szűk méhszájat tekintve, pár nap múlva mégis bekövetkezett a nagy nap… 

Tegyük hozzá, hogy ettől még továbbra is be vagyok rezelve. Konkrétan minden második gondolatom a szülés.  Miközben a kilencedik hónapban már igazán többet kellene pihennem, viszont a környezeti tényezők korántsem teszik ennek töredékét sem lehetővé… 

Az a nagy helyzet ugyanis kérem szépen, hogy a kertünkben ezerrel folyik a fúrás- faragás, szó szerint.  Robi öccse a szóban forgó testvérek gyöngye, aki hirtelen felindulásában egyik napról a másikra úgy döntött, hogy kitanulja az asztalos mesterséget. Emellett frissen és ropogósan megházasodott, amit azzal koronázott meg, hogy vett egy felújításra szoruló kertes házat. 

A köztes időben vajon hová is költözhetne ez a hihetetlenül nagy empátiával megáldott férfi ember, mintsem egykori gyerekszobájába, a lenti szintre, hozzánk közel, kedvenc sógórnőjét őszinte szeretettel és odafigyeléssel körül övezve.

Van az a mondás, hogy a „családtagjaidat nem tudod megválogatni”, ami egészen addig semmitmondó okosságnak tűnhet, mígnem éppen terhességünk utolsó hónapjában saját bőrünkön egy életre megtapasztaljuk, hogy pontosan miről is van szó.

Bárki elképzelheti azt a durva helyzetet, amikor élete leghatalmasabb tettét készül véghez vinni: gyereket fog szülni. Majd derült égből rá kell jönnie, hogy van, akinek sokkal előrébb való egy bejárati ajtó eszkábálása, mintsem az a hatalmas esemény, hogy a bátyjának gyereke fog születni. 

Októberben, augusztus végi melegben, nyoma sincs az ősznek, engem pedig szétvet az ideg. Szálanként téphetném ki a hajamat, de nem lenne szívem hozzá: soha nem volt még ilyen sűrű és fényes. Igaz, hogy a bal fülem cimpájára is nőtt belőle. Nem viccelek.