30. Bejegyzés - Telt múlt az idő

Bence pár nap híján egyszeriben három hónapos lett, akkora egyéniséggé válva, hogy az valami elképesztő. 

Természetesen minden esetben nagyon, de nagyon elfogult voltam, ha róla volt szó. Ebből kifolyólag szerencsére nem tudott talpon maradni hosszú távon egyetlen hormon zavarom vagy hangulat ingadozásom sem, amint a mi cuki falatunk megjelent a színen. 

Nem beszélve arról, hogy ő lett az új főnököm, akinek egyre nagyobb elvárásaihoz kellett alkalmazkodnom, lázadásának keserédes küszöbére taszítva. 😁

Azért nézzük csak a jó oldalait, hiszen igenis nagyon könnyű dolgunk kezdett lenni-majdnem- ugyanis Bence már csak egyszer ébresztett minket az éjszaka folyamán. Mi több olyan is előfordult, hogy reggel nyolcig is visszaaludt Ő urasága, alapvetően pedig úgy nagyjából hatig húzta a lóbőrt, ami azért a körülményeket tekintve egyáltalán nem számított rossz ómennek. Természetesen, ahogy mindennek, ennek is volt hátulütője, lényegében annyi, hogy cserébe napközben közel sem rendezett nagy szunyókálásokat. Egy-egy étkezés után rövid időre elbóbiskolt, amolyan teli hasas kaja kómában. Emellett alapvetően sétálás közben nyomta el az álom, összességében maximum egy, de általában háromnegyed órára. Vagyis tény, hogy a nappali műszakban leleményesnek kellett lennem, hogy a rövid szünetek alatt rendezzem soraim, megcsináljam, amit szeretnék, szusszanjak kicsit és hasonlók. 

De végre valahára nem egy kialvatlan zombi nézett vissza rám a tükörben, ami igazán motiválóan hatott a lelki világomra is.  Ergo a fejembe vettem, hogy megpróbálok embert faragni abból a háztartási robotból, aki az utóbbi időben belőlem kezdett mumifikálódni, testileg és szellemileg rabszolgasorsba süllyedve. 😂

Az első pont, amit megtettem, hogy heti két- három alkalommal fél órát tornáztam otthon, leterítve egy totál egyszerű gumiszőnyeget. A gyakorlatokat szépen lassan, saját kis tempómban végeztem. Naná, hogy mindez Bence érdeklődő sikongatásainak közepette zajlott, mert az egész szerencsétlenkedéshez természetesen neki is volt néhány keresetlen szava. A másik vadulásom, vagy hámból való kirúgásom nagyon elengedhetetlen tartozéka pedig a babakocsis sétálás kikapcsoló feltöltődése lett. Sokkal jobban esett, mint bármilyen más tevékenység, az írást leszámítva, szóval hajráztam, amikor és amilyen távon csak tehettem. Innen is nagyon ajánlom nektek is, ha persze olyan mértékben imádtok sétálni, ahogyan én. Nálam túlzás nélkül kijelenthető, hogy a séta gyógyír, felfrissülés, fejszellőztetés, dühlevezetés, egyszóval MINDEN.  

Ráadásul nagyon nagy mázli volt, hogy Bence is imádott velem csavarogni, zokszó nélkül megmaradt a babakocsiban, ám azért amennyiben ébren volt, aktívan szerette kivenni a részét a bámészkodásban. Kikérte magának azt a tűrhetetlen felállást, ha a pozíciója netán erre nem volt teljes valójában alkalmas. Ugyanez az íratlan szabály volt érvényben az otthoni elvárásokat illetően is, vagyis kihagyhatatlan volt bármilyen érdekesség a nagyvilágból. Nem volt kérdés, hogy Bencét lehetőleg arra való tekintettel helyeztem el a szoba bármely pontjára, hogy onnan látható legyen számára minden, de tényleg minden. 

A védőnő egyébként megnyugtatott, hogy egyes babáknál azzal magyarázható a kevesebb nappali alvás, hogy hihetetlenül intenzív a kíváncsiságuk a körülöttük zajló élet megismerésére. Nem akarnak „lemaradni semmiről”, ezért sajnálják az időt alvással tölteni. 

Ebből is látszik, hogy mennyivel tisztábbak és nyitottabbak nálunk felnőtteknél, akik mindennek éppen az ellenkezőjét tesszük.