9. Bejegyzés - Azt kérdezed sugárzom-e? Illetve hogyan is érzem magam fél lábbal az anyaság kapujában?

Nos, hogy nagyon őszinte legyek több szempontból totálisan kiszolgáltatottan. Kiszolgáltatottan, eljutva addig a téves felismerésig, hogy terhes nőként udvariasan fognak majd velem bánni a nagyvilágban, ami kész átverés. 

Azonnal öntsünk is tiszta vizet a pohárba, vagy ne fáradjak vele, mert te is megjártad a magad tanulságait? Sejtem, de szerintem beszéljünk róla, mert nekem biztosan jól esne kimondani nagyon merészen, hogy mit gondolok az egészről.

Tehát az, hogy hímes tojásként babusgatnak majd, szemenszedett hazugság, ám sajnos a nagyobbik gond talán abból fakad, hogy nagyrészt emberszámba sem vesznek, tisztelet a kivételnek. Legjobb tehát ha nem vársz semmit, csak bosszankodsz. Bosszankodj és lepődj meg újra és újra. Hiszen tényleg nem lehet elégszer rácsodálkozni arra a közömbösségre, ami bezárja előtted egy álomvilág pipacsmezőit. 

Elképesztő látvány, szinte tátva marad a szám nekem is attól a közegtől, ami adott esetben egy zsúfolt buszon fogad (gond) terhes jelenlétemben… Mintha sok szorgos automatát látnék mobillal a kezükben. Egymás mellett ülve nyomkodják, mint egyetlen igaz barátjukat. Minden kapcsolatuk a külvilággal csupán egy hálózati összeköttetés, semmi több. Ha egy következő pillanatban elkiabálnád magad, hogy nincs internet, biztosan kitörne az országos pánik és az egész busz maga lenne a káosz. Ne vedd persze mindezt magadra, akkor, ha te még képes vagy arra, hogy néha napján elővegyél egy könyvet. Ha még meglátod a napsütést, ha észreveszed, hogy egy anyuka nyakában egy pici baba csimpaszkodik és igenis fel kéne emelned a popsid, mert valószínűleg te is örülnél fordított esetben… Természetesen voltak kivételek nálam is, csak az a baj, hogy egy kezemen megtudom számolni számszerűen hány darab.

Közben érdekes az is, hogy egyáltalában nem a velem egykorúaktól kaptam minimális tiszteletet, udvarias gesztust, mint azt elméletben gondoltam volna, amíg nem tapasztaltam meg a silány valóságot. Ráadásul nem is a nőktől, sokkal inkább férfiaktól. 

Az esetek többségében bizony ők engedtek maguk elé, fogták meg az ajtót. Két tanulság volt, mikor ötven feletti nők voltak előzékenyek, szintén két alkalommal pedig idősebb nénik. Egy esetben például a gyógyszertárban többen várakoztak, amikor nagy szatyorral a vállamon, izzadtan, látványosan szenvedve a 35 fokos melegtől vonultam be. Közömbösen mértek végig, végül ebben a szituban egy nő szánt meg és engedett maga elé. Olyanra is emlékszem, amikor egy idősebb, aranyos kis nénike szelíden rám parancsolt, hogy üljek le mellé a buszon. Másik alkalommal a körzeti orvosomnál, a táppénzes papíromra várva pedig egy szintén idős néni gondoskodóan szólt rám, hogy igenis menjek előre, szóljak, hogy adják ki nekem a táppénzes papíromat. Neki köszönhetem, hogy fellázadtam és összeszedve darabjaimat beszóltam az ajtón, hogy itt lennék, történjen velem valami. Nem sokkal utána be is hívtak. 

33 hetes terhesen, szeptemberi 28 fokban talán már sokkal nehezebb elfogadni, hogy nagyot fordult velünk a világ és nem körülöttünk forog. Bár lehet, hogy körülményesen tudna minket megkerülni, de azért mégiscsak jól esett volna, valljuk be.