7. Bejegyzés - Harminc hetes terhesen már korántsem csak magam számára vagyok terhes, hanem határozottan mások számára is terhes kezd lenni a lesben álló és kiszámíthatatlan helyzetekben lesújtó hangulatváltozásom

 

Az egyik pillanatban meggyőződésem, hogy a legszuperebb anya lesz belőlem a világon. Képzeletem szüleményében pedig vibráló személyiségem anyaként és nőként egyaránt teret kap önépítő tevékenységekre. Az időbeosztásom olajozott működtetése a szoptatáson, pelenkázáson, altatáson és nyilván a házimunkán kívül, lehetővé tesz én idős tevékenységeket is. Elégedett, ragyogó mosolyom tehát kiegyensúlyozottságom tükrévé válik. A következő gondolati síkban aztán nagyon gyorsan felébredek bódult állapotomból és magamhoz térve a ló másik oldalára esek, vagy inkább hatalmasat hasalok arccal lefelé. Visszatérek a jelenbe, sőt: visszatérek terhesen is a jelenbe. 

Lássuk a valóságot. A cipőmet már nem tudom rendesen bekötni, nehezemre esik hajolni, lépni, levegőt venni, létezni. A bennem lévő energiahányados zéró, ami nemhogy pozitív visszajelzéseket nem küld sem a jobb, sem a bal agyféltekémbe, az még hagyján. Viszont már nem is ösztönöz normál tevékenységekre sem. Mozgásom nehézkes, a futás, mint olyan már csak fogalom, kisebb távon is egyenlővé válik a lehetetlennel. De még nem hullott le mindenről a lepel. Utolsó kegyelemdöfésként terhességünk eme szakaszában már csak az erős idegzetűeknél nem lapul a szekrény mélyén mélységes ellenségünk: a szobai mérleg.  Igaz, hogy nélküle is tudjuk minden kétséget kizáróan, hogy termetünk és nagyságunk fizikálisan napról napra kiemelkedőbbé válik, azért a szadizmusnak is van határa. És akkor még nem is beszéltem a kismamák tömeg mészárlásának eszközéről, amit úgy hívunk, hogy macskaköves út autóban utazva. Próbáltad már terhesen? Figyelmeztetlek, hogy szállj ki az autóból és ne hősködj, én szóltam. Valamint ne menj fel, pláne 35 fokban lépcsőn, kivéve persze ha lift nélküli emeleten laksz és elkerülhetetlen számodra. Amikor pedig már van az a pont, hogy annyira nagyon terhesek vagyunk, soha jobbkor nem kérdezhetnénk meg gyermekünk apját, azt a családfenntartó férfi embert, aki fáradtan haza esik a munkából,minket nyugtalanító kérdésekről… A „Nagyon nagy lettem?” című bölcselkedés a kedvencek kedvence lehetne. Vajon milyen hülye választ lehet adni hülye kérdésre? 

Rosszul sülhet el ha azt mondja, hogy” igen, nagyon!” Túl gyanússá válik, ha kivágja magát és annyit válaszol: „ ugyanolyan vagy mint voltál.” Az egyik legrosszabb válasz pedig valószínűleg a „terhes vagy, persze.” Ezek kérem nem válaszok. Mi nem ezt kérdeztük. Ezt tudjuk. 

Nézzük azt a választ, amit én kaptam: „nagyon nem.” Vissza vágó kérdésemre pedig egy frappáns ködösítés: „annyira, amennyire az normális.” Tanuljatok hát.