11. Bejegyzés - Említettem már, hogy mennyire rettegek a szüléstől? Igazán jogosan lehetne erre azt mondani, hogy nincs visszaút anyukám

De ki beszél itt megfutamodásról? Egyszerűen csak próbálnék kompromisszumot kötni a természettel. Mondjuk, jó magaviseletért cserébe lehetne esetleg, hogy kilenc hónap leteltével a gólya intézze a többit? 😀   

Viccet félretéve, el sem tudom képzelni, hogy mennyire leírhatatlan lehet az első találkozás azzal az emberi lénnyel, akivel hosszú hónapokon keresztül kiegészítettük egymást és jóban- rosszban kitartottunk a másik mellett. Csodálatos szeretet járhat át minket abban a pillanatban amint meglátjuk azt a kis életművészt, aki számunkra annyira gyönyörű, hogy a napra lehet nézni, de rá nem. Együtt át küzdött hónapok után egymást segítettük egészen a hazautazás végéig, amíg csak célba nem értünk és megérkeztünk a nagybetűs életbe, a nagyvilágba! 

A stand Up Comedyben a terhesség fogalmát, Kőhalmi Zoltán egész egyszerűen úgy írta le, hogy „a szülés az a történés „amikor egy nagyobb emberből kijön egy kisebb ember! „ 😀

Valahogy úgy… 

Mindenesetre Hamarosan kiderül, hogy jómagam mindezt hogyan élem meg! Annyit már talán tudok, hogy a szülés napján ajánlott kerülnöm minden tükröt, vagy tükörnek látszó tárgyat. Értelemszerűen én nem leszek ám olyan szép, mint Bence, megharcolt ábrázattal, fáradtan, de annál boldogabban. Mindezzel kompatibilis kéretlen információs tény, vagy egyéb nyalánkság, hogy még a szemem is bevérezhet. Legalábbis abban az esetben, ha az erőlködés közben elfelejtem becsukni.

 Azt meg honnan is tudhatnám, hogy látni akarok-e, vagy inkább összeszorított fogakkal behunyni a szemem. Az is az adott szituációban fog eldőlni, hogy ösztönösen mire hogyan reagálok, avagy mennyire leszek a helyzet magaslatán… 

Márpedig ha belegondolok, hogy maximum, mondom MAXIMUM hat hetem van még a nagy napig, akkor rendesen rám tör a pánik. Emellett pedig állítólag sokat is agyalok, az utóbbi két napban ezt hárman is megállapították rólam. 

Sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom, hogy elmélkedem, gondolkodom, de, hogy ez sok vagy kevés, netán pont elég, az már más tészta. Viszont, hogy legtöbbször az ébredés utáni első kávém közben törnek rám a világmegváltó gondolatok, az nagyon valószínű. 

Hozzáteszem, hogy nem vagyok az a “szép jó reggelt” nádirigó típus, aki bearanyozza közvetlen környezete auráját. 

A felkelés első fél órájában semmi kedvem csicseregni, olyankor hozzám sem lehet szólni és szeretem, ha mindenki békén hagy. 

De ennek hamarosan végérvényesen vége lesz, megváltozik napirendem minden formája és változata. Kisbabám lesz a naptáram, az órám és a határidőnaplóm. Ő lesz a lélegző radír, aki bármilyen tervemet egyetlen mozdulattal megsemmisítheti.  

Mégis, mindez alapvetően teljesen természetes ugyan… De azért valljuk be, hogy biztosan eljönnek, azok a pillantok mikor már csöppet sem lesz őszinte a mosolyunk! Már többet sírunk, mint a pici, többet kalimpálunk, és többször ülünk fel.

Félretéve a feltételezéseket, jelen állás szerint október 20-a környékén szülök. Legalábbis aznapra vagyok kiírva, plusz-mínusz előre vagy hátra. Bár én az előbbre tippelek, abszolút Bence kezében vagyok, a továbbiakban vele kell egyezkednem.