12. Bejegyzés - Megemelkedett pulzusszámmal jelentem ki, hogy már nincsen sok hátra: négy héten belül szülök!

 

Jól emlékszem az első három hónap döcögős, ráérős leteltére. Ahonnan aztán egy pillanat alatt odaértünk egy hatalmas felgyorsuláshoz mind az időben, mind a növekedésben. A következő felismerés pedig már az a rész, amikor egyszer csak azon kapom magam, hogy kezdek óriás léggömb méreteket ölteni.  

Oldalról van egy Istenes nagy pocakom, ami számomra szinte betölti a fél teret. A szobamérleg mondanom sem kell, hogy már kellő távolságban nyugszik tőlem, elérhetetlen terepen, övezetben, síkban.  Olyanok vagyunk egymás számára, mint a szükséges elvonókúra szükségtelen szerepekben. Szerencsére a körzeti orvosom és a védőnőm is nagyon kíméletesen fogalmaz, mikor a súlyom kerül szóba…

Amúgy pedig semmi praktikám, módszerem, titkos receptem nincs. De az az én nagy szerencsém, hogy a gyümölcsöket szeretem, azokra teljes vállszélességgel számíthattam egész terhességem alatt. Legtöbbször egy- egy zabálhatnék közepette a cseresznye, Dinnye, szőlő hűséges társaim voltak, megakadályoztak abban, hogy ne faljam fel az egész hűtőt. Nyáron pedig a kínzó harmincöt fokos kánikulában kifejezetten nagyon jól esett ezeknek hideg változata is. A dinnyével sikerült úgy eltelnem, hogy olykor megfeszült pocakommal nagyjából úgy döcögtem be az ágyba, mint egy méltóságon aluli pingvin. 

Mindezek ellenére szögezzük le, hogy igenis a körülményekhez képest még aktív vagyok. Könnyen elfáradok ugyan, viszont képes vagyok ellátni a feladataimat. Tegnap például kisétáltam a bababoltba és megvettem a babakelengyéhez szükséges has leszorító övet, a vízálló lepedőt, illetve a szoptatós párnába töltetet. Folyamatos vele alvás következtében ugyanis elvesztette a tartását. De inkább a párna veszítse el, mint én… 

És bár a vasalás egyáltalán nem az a tevékenység, amire kapható voltam valaha is az életemben, mégis megküzdöttem vele, bevetve maradék energiaforrásaim tartalékait. Egyébként is nyilván hatalmas pocakkal kell babaruhákat mosni és több órán át gőzölni azokat, mikor máskor… Hogy előbb nem jutott-e eszembe? Hogyne, csak Pató Pál Úr azt mondta ráérünk arra még, én meg hallgattam a belső hangra. 

Tehát mindent összevetve húz a pocakom és nehezebben járok-kelek, de nagyon értékelem azt, hogy az utolsó terhes hónapomban minden gond nélkül tudok menni. Nincsen semmiféle olyan problémám, ami miatt ágyhoz lennék kötve. Ellenkező esetben megőrülnék, így viszont semmi okom panaszra.  

Sőt, még Robi is “megveregette a vállam” és azt mondta, hogy milyen ügyes vagyok, hogy ennyire mozgékonyan vívom meg a csatát testem megnövekedett elemeivel.  Jegyezzétek meg hát kedves apukák: a kismama lelkének kell a jó szó. 

Ha úgy érezzük magunkat, mint a Farkas, aki lenyelte a nagymamát, akkor gondoljunk csak arra a megannyi nyavalyára, ami másoknál jelentkező opció, de minket elkerült terhességünk folyamán. Ha ennek tetejében még a lábunk sem vizesedik, vagy nem dagadt be, nem hánytunk végig hónapokat, nem lett magas a cukrunk akkor meg végképp piszokul nagy mázlisták vagyunk.

Csak ne bízzuk el magunkat, fő az intenzív mély levegővétel és jöhet az izgatottsággal és örömmel vegyes pánik természetesen, mi más.