36. Bejegyzés - Ki a góré valójában?

Bence nagyon okosan hitette el velünk, hogy mi szabjuk meg neki mit csináljon. Holott az igazság az, hogy valójában ennek a fordítottja tükrözte a mi kis családi körképünket. Természetesen eme kicsi gyermek osztotta be a mi időnket és döntötte el, hogy mi férhet bele egy napunkba. Dobogós listavezető volt értelemszerűen az ő babusgatása mindenekelőtt, gondolom ez evidens. 

Elsőszámú kiváló trükkje pedig a feltöltő tevékenységek kényszeres blokkolására, beváltotta a hozzáfűzött reményeit.  Amikor ugyanis magához szorítva az ujjaim rágásába kezdett, nem sokat tudtam kezdeni a helyzettel. Hiába is próbáltam magam kreatívan feltalálni és többször kisebb figyelem lekötő tevékenységeket eszközölni, újjak nélkül aligha sikerült begépelni az írásom. Szóval ilyenkor egy darabig elnézően hagytam, hogy totálisan kiszolgáltatott anyaöblöt csináljak saját magamból, aztán jeleztem kicsi fiamnak, hogy részemről vége a bulinak. 😜

Egyébként Bence mentségére szóljon, hogy amúgy is mindent szeretett volna megfogni, kíváncsian, élvezettel és minden áron. Illetve valahány nyomható gomb lázba hozta, mint például a zenélő gitárjának szerkezete, amit hihetetlen akaraterővel igyekezett volna fogni, nyomni, használni. Természetesen még nem tartott ott a fejlődésben, hogy megtehesse, ami annyira bosszantotta, hogy hangot is adott nemtetszésének. 

Nyávogva nyekergett, miközben teljes átéléssel magyarázott a pörgettyűs méhecskéihez. Emellett még simán maradt arra is ereje, hogy vicces hasizom gyakorlatokat csináljon és hosszú percekig emelje a lábát, kezeivel egyetemben.

Egyszóval a mozgása egyre tudatosabb, mi több céltudatosabb lett. Ami szerencsére egyet jelentett azzal, hogy gyönyörűen fejlődött testileg és szellemileg egyaránt. Paramétereit tekintve összességében hat és fél kilót nyomott, 66 cm- es baba csoda formájában, ami számunkra hihetetlenül pirinyó törékenységnek tűnt még mindig. 

Megfoghatatlan tüneménynek láttuk a mi csöppnyi kisemberünket, akit annál hatalmasabb egyéniséggel áldott meg a sors.  

Ha valamit egyszer a fejébe vett, nem hagyta nyugodni, elképesztő kitartását már babaként is lenyűgöző volt elkönyvelni. Amikor kedvenc védő nénink azt tanácsolta, hogy hason fekve fejlesszük kezének használatát, mit ne mondjak rendesen vitte a staféta botot. Fejét kezdettől fogva szépen emelte hason fekvő pozícióban is, majd ebben a formában nyújtott kezet a játékai felé is, de eleinte inkább csak az egyiket. Egészen addig, mígnem Robi jópofa tornagyakorlatokat csinált vele, Bence pedig érdeklődéssel utánozta. Időnként olyan kínlódó hangot hallatva, mintha nyúznánk, holott inkább arról volt szó, hogy mindenáron elszerette volna érni a játékot, sikerrel.

Bezzeg a zokni lehúzást soha nem mutatta neki senki, ennek ellenére Bence szinte születésétől fogva harcolt mindkét párral. Nem tudom, hogy csinálta, de minimum az egyiket leráncigálta magáról, ha nem mindkettőt. Természetesen minél nagyobbra nőtt, annál gyorsabb rutinnal vált meg a zoknijaitól és ez bizony a mai napig sem változott, sőt. 

A lakásban, jó esetben papucsot volt hajlandó a lábára húzni, zokni nélkül, semmi plussz. Persze harcoltunk vele, győzködtük, végigfutottuk a kéretlenül kapott szuper jó tanácsokat, végül elfogadtuk, hogy ez van és kész. 

Vagyis mi a tanulság? Semmi extra, csak az, hogy két gyerek sem fog egyformán fejlődni, nemhogy több.

Az meg lehetetlen kihívás, hogy mindig mindent flottul ráadunk és felveszi, maximum csak elméleti síkon. Bár tényleg gyakran jól jönne, ha nemcsak rákerülne, de rajta is maradna a sálja, sapkája, kesztyűje kint, illetve az a fránya zoknija bent. 

Mi a benti zokni viselést és a kinti kesztyű felvételt leszámítva, csak sok év után pipálhattunk ki minden más egyebet, teljes mértékben. 

De ne szaladjunk annyira előre. Változás ettől függetlenül is volt bőven, zajlott az élet, ahogy az kell. Bence egyre kevésbé igényelte a szopizást, már amennyi csurrant- csöppent neki, tekintve a kevés tejemet. Egyre kevesebb mennyiségben evett anyatejet, ellenben sokkal inkább a tápszeres táplálkozás került terítékre a hiányosságokból adódóan is. 

De, hogy jobban bonyolítsuk és vegyítsük az életet, időszerű volt a hozzátáplálás is, ami szépen előhozta a háztartásbeli hiányosságokat. Nem voltam előrelátó, szuperfelkészült és kifejezetten lelkes sem, mily meglepő. 💁💔

De, hogy mit kellett beszereznem és Bence mit szólt a mi meglepetés püré partinkhoz?

Minderről a következő részben számolok be, hátha addig fúrja majd az oldalatokat a kíváncsiság, mondom hátha…