35. Bejegyzés - Tedd a szívedre a kezed és mondd azt, hogy te jobban csinálod

Kivétel nélkül mindig nagyon rugalmasan és a lehető legnagyobb szakértelemmel uralod a baba sírást. Nyilvánvalóan kitartóan és türelmesen veted be egyik technikát a másik után és még az sem tántorít el, hogy mindegyik sorra csődöt mond...

Na, jó, hagyjuk ezeket a sületlenségeket. Igenis ér kiborulni egy nap többször is, szabad sírni, elfáradni, egy rakás szerencsétlenségnek érezni magad. Nem szégyen eljátszani a gondolattal, hogy legszívesebben csapot- papot otthagynál és fellőnéd magad a Holdra minimum egy hétre.

Legalábbis mindenképpen szükséged van arra, hogy valahogyan normális kereteken belül, evilági módon vezesd le a feszkót, mielőtt megkattansz. 

Szeretnél teret, magánszférát, emberi külsőt és néha egy kicsit azt tenni, amihez NEKED van kedved. Nincs más dolgod, minthogy megtaláld azt a tevékenységet, legyen az bármi, ami téged feltölt. Ha az alvás, akkor, pihenj, ha a torna, akkor mozogj, ha a séta, mint engem, akkor menj, amikor csak tudsz. 

Azon túl, hogy mint azt már ecseteltem, számomra a kezdő lökés a kineziológusnál töltött lélek kiöntés volt, a további megerősítéseket magamnak kellett hozzátennem. Gondolok itt arra, hogy egyre fokozódó pánik félelmeit is szép számmal le kellett küzdenem. Az egyik ilyen, hogy rettegtem kettesben a babával buszra szállni és messzebbre eljutni. Annyira nem volt meg a kellő magabiztosságom, hogy higgyek a képességeimben és ne kételkedjek benne, hogy minden probléma nélkül megteszek egy órás utat. Ennek ténye azért is volt rendkívül frusztráló, mert egyébként soha nem jelentett számomra problémát talpraesetten megállni a helyem az életben. Más kérdés, hogy nem álltam ott sorban ahol az önbizalmat osztogatták, de ettől függetlenül az ismert terepeken mindig boldogultam, nem voltam az a tipikus tejbe tök, már bocsánat.

Vagyis hosszú monológom lényege, hogy szépen lassan, fokozatosan megugrottam saját árnyék országom és egyre nagyobb rutinnal közlekedtem kettesben Bencével, ami hihetetlen nagy szabadság érzetet adott. 

Márpedig a magabiztosság egy kezdő anyának elismerő érdem, kitüntető oklevél, védőbástya, élettér, szóval egyszerűen a MINDEN része.  

Ha pedig kiszabadulunk és levegőhöz juttatjuk beszűkült agykapacitásunkat, talán nem merevedünk le minden alkalommal azon a rengeteg veszélyforráson, amivel szemben nagynak érezzük a nyomást. 

Igen, folyamatosan kivert a víz attól is, hogy Bence mit nyelhet le, mivel vágja meg magát, honnan eshet fejre, biztosan lélegzik-e amikor alszik. Magyarán hatalmas nagy kihívásként éltem meg az életben tartás és életben maradás szélmalomharcát. 

De ha ez nem lenne elég, saját magamat hergeltem és kínoztam azzal, hogy másokhoz mértem önmagam, ami egyáltalán nem csoda abban a mesterséges közegben, amit az álruhás anyukák teremtenek. 

Látszólag minden tökéletes körülöttük, az ő gyerekük a legokosabb, legszebb, késsel - villával eszik, pohárból iszik, a bili látványától is szobatiszta lett és a saját szobájában, saját ágyában durmolja át édesdeden az éjszakát. 

Az én első találkozásom egy művi szuper anyukával a gyermekorvosnál tett látogatásomkor történt. Frissen megcsászározva, néhány órás alvás után, a hátam közepére sem kívántam volna, de ott volt. 

Várakozás közben minden anyukának elhintette, hogy az ő babája már átalussza az éjszakát, nem szenved hiányt az anyatejben, mert neki annyi van, hogy persze jótékonykodásba kezdhetne. Milyen áldott lélek, ugyebár. 

Ha hasonlót átéltél, akkor eltudod képzelni, hogy mennyire frankó tapasztalás tápszeres létfenntartóként azt hallgatni, ahogy osszák az észt. 

Nem elég, hogy éppenséggel női mivoltadat próbálod összesöpörni, még anyaként is megsemmisülve érzed magad. 

Nos, azt kell mondjam, hogy ez még mindig nem a jéghegy csúcsa, ugyanis a későbbiekben folyamatosan szembetalálkozunk a trón taszítókkal, szóval csak rajtunk múlik, hogy védőbástyánk stabil falai sziklaszilárdan tartsanak. 

Arra jöttem rá, hogy teljesen felesleges másokhoz mérni magunkat. Az anyaság nem verseny, licit, vagy trófea. Anyának lenni a SAJÁTUNK, más igényű, képességű, személyiségű gyermekkel. A te gyereked számodra a legtökéletesebb, számára pedig te vagy a legjobb anya, hidd el! 

Szabály, hogy soha ne törődj mások nagyzolásával, kérdőre vonásával, színjátékával, burkolt célzásával. A feladatod kizárólag az legyen, hogy találd meg anyakánt önmagad és hozd összhangba azzal az emberrel, aki egyébként gyerek nélkül vagy. Nagyon gyakran az utcán, félvállról kapod meg a legnagyobb bókot, akár egy zöldségestől, közértben a pénztárostól, vagy a buszon egy idős embertől. Ezek az apróságok szerintem sokkal valóságosabbak és építőbbek, mint bármilyen kéretlen jó tanácsnak álcázott Földbe döngölés.   Az eléd tárulkozó utcai beszélgetéseket sosem várod, csak jönnek maguktól, akár egy biztatás, egy görcs mentes szófoszlány. Mindig jókor érkeznek, felhúznak a mélyről, és ami a legfontosabb, hogy őszinték.