31. Bejegyzés - Bence az alvásban követte a helyes táplálkozás elvét

 

Sokszor aludt keveset napközben. 😂 Tehát ki kellett fejlesztenem egy mi fér bele fél órába, avagy a következő félnél folytatom módszert… 

Így például olykor az is megesett, hogy a szoptatós párnára fektetve, etetés után a lábammal ringattam, majd moccanás nélkül oldalra kifordulva, laptoppal az ölemben meséltem a blogomban nektek és magamnak… Szerintem ennél lehetetlenebb és kényelmetlenebb pozíciót keresve sem találhattam volna, viszont utána annyira elzsibbadt mindenem, hogy egy csontkovácsnak is megesett volna rajtam a szíve. Természetesen a kísérlet csak akkor működött, ha közben szoborrá tudtam dermedni, más különben Bence szeme úgy kipattant, hogy a terv azonnal füstbe ment. 

Nyilvánvalóan nincs miért nyavalyognom, főleg ha csinálok egy gyors diavetítést a fejemben, ami visszajátssza a szülés utáni leamortizált testi állapotomat: mit nekem szétment ízület. Különben pedig, amikor a kórházból kiszabadultam, még az elképesztő fáradtság ellenére sem hagytam el magam az ágyon szétterülve, bárcsak inkább megtettem volna. 

Egyszerűen nem tudtam megülni a fenekemen, Robi intelme ellenére sem. Amíg össze nem pakoltam és takarítottam a lakást, pörögtem, mint egy propeller.  

De ha már idekanyarodtunk, akkor biztosan kilyukadunk valahol, ugyanis a házimunka témakört szándékosan hoztam fel bevezetésként, nem pedig véletlenül fészkelte be magát a fejembe, csak úgy indokolatlanul…  

Kezdjük ott, hogy a háztartás vezetés komolyan hangzó fogalom és valójában a konfliktusok táplálásának fő forrása. Konkrétan arra gondolok, hogy nem vagyunk egyformák, el sem hinnénk milyen mértékben mások az igényeink, amivel alapvetően nem is lenne gond… 

A családi perpatvarok általában abból robbannak ki, amikor más generációk, különféle elképzelések, gondolatmenetek, szokások ütköznek össze. Vagyis nekem tegyük fel más a prioritás, mint a tág családi skála széles körébe tartozó távoli rokonomnak, esetleg közeli családtagomnak. Nem beszélve a szomszéd néniről, akinek bár senki sem kérte ki a véleményét, mégis elmondta. 

Na, jó, nem kerülgetem a forró kását, egyértelműen kitérek a saját esetünkre, ami tulajdonképpen a későbbiekben meghatározó lépésekre késztetett.

Arról van szó, hogy bár általános iskolás korom óta tudok főzni, ráadásul önszántamból és őszinte érdeklődésből tanultam meg, mégis hosszú távon, nem tartom az ebéd elkészítését a legeslegfontosabb dolognak a világon bizonyos élet helyzetekben pláne. Amikor a körülmények nem teszik lehetővé, hogy órákat töltsek a konyhában, akkor nem dőlök a kardomba ennek hiányában. 

Nos, egy császármetszés után számomra a babám ellátása és a lakás higiéniája volt az elsődleges, nem pedig az, hogy többfogásos ebédet készítsek, ami eleve lehetetlen lett volna.

A későbbiekben aztán hétvégén főztem, hétköznap pedig teljes mértékben megfelelt az ételfutár. Pénzben sem volt drágább, sőt. Az a mondás, hogy az idő pénz, nagyobb értelmet nyert számomra, mint bármikor máskor. 

De azért az sem titok, hogy a babavállalás előtt sem lett volna nagy értelme naponta főznöm, több okból kifolyólag. Az én munkarendem nem volt fix, beosztás szerint dolgoztam, nappali vagy éjszakai műszakban. Éjszaka után aludtam délelőtt, nem főztem... Nappali műszakban tizenkét óra munka után pedig este értem haza és csak az evésre vágytam, minden előkészület mentesen. 

A szabadnapjaimon, hétköznap Robi dolgozott, a munkahelyén ebédelt, este mindig inkább hideg ételt kívánt. Ha netán volt végre egy szabad hétvégénk, amikor végre mindketten otthon voltunk, akkor azt kihasználtuk és nem főzésre fecséreltük el. 

Szóval igen. Tudok főzni, azt mondják, jól főzök, még az is megesik, hogy van hozzá kedvem. Ám gyakoriságát tekintve heti egy- kettő alkalomban ki is merült a lehetőségek széles skálája… 

Mit mondjak, Robi még egyszer sem jött úgy haza, hogy megkérdezte volna magából kikelve: „Asszony mit főztél?” Lehet, hogy egyszer ez is eljön és rácsap az asztalra eszeveszett éhenkórász módjára.👅

Jelenleg azonban még nem ekörül forognak a napjaink. 

Hangsúlyozom, hogy biztosan van olyan pár, ahol viszont nagyon központi téma a főzés és imádják együtt tölteni benne az időt, de akkor nekik az úgy jó… Senki nem szólhat bele melyik családban mik a szokások, mit várnak el egymástól, vagy nem várnak el. 

És akkor itt jön képbe az anyósom, aki erről úgy vélekedett egész egyszerűen, két hónappal a szülésem után, mély depressziós állapotomat övön alul ütve, hogy szerinte „Nem tudom ellátni a családom.”

Eredeti kis cukiság ugyebár, amit állítólag nem gondolt komolyan és mérgében mondott. Bizonyára egyikünk sem tökéletes és mindannyian hibázunk, mégis számomra ez a mondat akkor és ott nagyon nem jött jókor és nem is merült a mai napig sem feledésbe.  

Viszont azt mondják, mindennek van oka és gyakran egy igazságtalanul éles kritika emel fel a Földről. Engem is arra késztetett, hogy ne hagyjam magam mélyre süllyedni és igenis szedjem össze minden erőmet. 

Itt kezdődött egy újabb mérföldkő…