32. Bejegyzés - Egyszerre betegnek lenni a babáddal együtt, szerinted mekkora kitolás?

Nos, igazán a kihívás napjai voltak azok, amikor Bencével egy időben tüsszögtünk, szipákoltunk, nyüglődtünk, vagyis mindketten megfáztunk. Hol Bence sírt, hol pedig én sírtam attól, hogy ő egész nap sírt. Az egyetlen pozitívum, hogy nem lázasodtunk be, helyette viszont volt egy alapvetően rossz közérzetünk, amolyan igazi világvégi hangulattal övezve. Ráadásul Bence olyasvalakitől, azaz tőlem vágyott teljes és állandó odafigyelésre, akinek annyi ereje sem volt, mint egy megtáltosodott hangyának. 

Gondolhatjátok mennyire a kis ujjamból ráztam ki mindent, azok alatt a fél órák alatt, amíg Bence egy röpkére elszundított. Olyankor az aktivitás szikrányi lélegzetvételével nyakamba vettem a lakást. Értsétek szó szerint úgy, hogy elszaladtam egy pisire, egy lightos elmosogatásra, illetve egy villámgyors hajmosásra, amitől hiába reméltem sokat. De legalább embert faragott belőlem, még ha a hajszárítás is csak félig sikerült, vizes hajvégekkel zárulván. 

Egyszóval az amúgy sem túlpihent állapotomra kifejezetten rátett jó pár lapáttal az a sunyin lelombozó náthás kórságos izé. Még azt is a számlájára írhatom, mint bűnbaknak, amikor Bencét pár percig hagytam sírni és undokul megjegyeztem neki, hogy hagyjon egy kicsit békében… 

A mi kis világutazónk természetesen nem sértődött vérig, meg sem kottyant neki eme szokványos ANYAHISZTI. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, gügyögött, bukfencezett és a takaróját húzgálta. 

Amit tehettem, hogy fokhagymát nassoltam, illetve literszámra ittam a kamilla teát és a vizet felváltva, sőt. Még azt a gyógynövényes forró ital csodát is bevetettem, amit Robi hozott nekem, hátha kivételesen sikerül majd hamarosan normál üzemmódban levegőhöz jutnom orron keresztül is. 

Mondanom sem kell, hogy a papír zsebkendőt olyan mértékben elhasználtam, hogy észre sem vettem, miközben Bence orrocskáját az orrporszívóval igyekeztem tehermentesíteni. 

Konkrétan egy elefánt formájú orrporszívónk volt és igen…

Így utólag visszagondolva tényleg hihetetlen, hogy a mi kicsi fiúnknak eleinte meg sem kottyant. Minden gond nélkül beüzemeltük, tette a dolgát, mi több még Bence is jól elszórakozott vele. 

Nos, tipikusan azt mondanám rá, hogy a túl szép, hogy igaz legyen kifejezés még gyenge megfogalmazás is lenne összességében mindenre…

Ugyanis a későbbiekben nagyjából az orrporszívó nem más lett, mint otthonunk megtestesült mumusa…😂

Az hagyján, hogy Bence hallani sem akart róla, de fejvesztve menekült már a látványától, hangjától, említésétől is. Onnantól kezdve az elefántos orrporszívó töltötte be nálunk azt a szerepet, ami másoknál mondjuk az „állj a sarokba, nem viselkedtél szépen” funkciót.

Nem is mi lennénk, ha bármilyen gyermeknevelési praktikát vetettünk volna be, helyette inkább arra hagyatkoztunk, amit dobott a gép. Nincs is jobb annál, amikor spontán találod fel magad. 👀 Nem mintha még ne lenne jócskán arrébb a dackorszak időszaka, de azért engedjetek meg nekem egy rejtelmes elhintést: lesz itt még izgalom bőven. 

De hiszen még csak 65 cm és hat kiló… 

A védőnő szerint is ideális, elől járóban pedig annyi látszik, hogy egy magas, sudár fiatalember van készülőben. 

Addig viszont még rengeteg kaland vár ránk egy pöttöm kis harcossal: a hullámvasút halad tovább, meg sem áll.