55. Bejegyzés - Bence villámtempóban haladó fejlődéséhez képest, mi igencsak egy helyben toporogva araszoltunk

Valószínűleg nálam közrejátszott egyfajta antibiotikum kóma is, mivel már a harmadik tablettát fogyasztottam el a vesemedence gyulladás legyőzésének érdekében. Miközben beütött a cucc, kezdtem jobban lenni, ugyanakkor a szervezetem frontális ütközése, engem hol felerősített, hol pedig teljes letargiába taszított. Egyik percben olyan erős éhségérzet tört rám, hogy ész nélkül nekiestem volna a hűtőszekrény tartalmának, a másik pillanatban viszont éppen ellenkezőleg, máris a hányinger kerülgetett. A torna - ami talán gatyába rázott volna- egyelőre szóba sem jöhetett, mert amint belekezdtem, húzódott a hasam, ergo képtelen voltam normális gyakorlatokat produkálni. 

De sebaj, több is veszett Mohácsnál, az élet nem állt meg, pusztán dugóba került.  Bencének hála, szerencsére hosszú távon nulla időm volt önsajnálatba süppedni, avagy a saját sebeim nyalogatásának az esélyt sem adtam meg.
Az hagyján, hogy a mi kicsink egyre ügyesebben kúszott, de ha kiszemelt magának egy tárgynak titulált élőlényt, vagy egy élőlénynek titulált tárgyat, nem ismert tréfát. Árkon-bokron át hajszolta rendületlenül, mint egy ragadozó préri farkas, kivéve, hogy ő aranyosan gügyögött is hozzá és adott neki némi egérutat. 

Ráadásul nemcsak egyszerűen kúszott, de azzal egy időben mászásra utaló jelekkel is előrukkolt, ahogyan gyakran a térdére támaszkodva igyekezett tartani az iramot. Természetesen a kis akció hős ereje sem volt végtelen, ámbár a világért sem vallotta volna be magának, hogy pihenőt kellene tartania. Ha mégis előfordult, hogy nem érezte szilárdnak „térde alatt” a talajt, akkor sem esett pánikba, nem úgy az anyja, amikor Ő váratlanul gurulásba váltott át.
Nem csoda, ha ezek fényében eljött az ideje annak, hogy a mi kis izompacsirtánkkal megkóstoltassuk a babakekszet és a csokis tejbegrízt. 

Utóbbi kecskeméti üveges kipipálva, gyorsan átment a rostán, mentségére legyen mondva az aprócska tény, hogy az őszibarackos bébiétellel nem tudott ringbe szállni. A babakeksz ellenben lereszelt állapotban, reszelt almával kutyulva lett botmixelés után tálalva. Mit mondjak, Bence az első falatoknál kétkedve nézett rám és jelentőségteljes arccal vizslatott. A tipikus „mivel etetsz anyám” tekintet egyáltalán nem volt építő jellegű kritika, de úgy voltam vele, hogy talán egyszer majd meg tud nekem bocsátani. 😁 Láss csodát, minden para ellenére, egészen jól fogadta, vagy az is lehet, hogy csak megsajnált? A kis gyanús.
Mert még abban is partner volt, hogy születése óta először, hármasban, együtt velünk, megnézzen egy filmet. 

Azóta sem volt erre példa, úgyhogy valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen alkalom lehetett. Adott volt hozzá Bence, mint passzív néző, egy beteg film, anya gyógyulófélben, apa, akinek minden mindegy, csak hagyjuk békén, na és persze a gyilkos kalóriabomba tettesei, az édes és sós rágcsálnivalók…