54. Bejegyzés - A születésnapom után egy nappal kidőltem és az SZTK-ban kötöttem ki

Minden egy menstruációhoz hasonló görcsöléssel kezdődött, annak ellenére, hogy nem közeledett aktuálisan a havi női piros betűs rutinom. Ellenben állandóan rossz közérzettel kínlódtam, hányingerrel és gyengeséggel kiegészítve, magyarán teljességgel ramatyul éreztem magam a bőrömben. El nem tudtam képzelni mi a nyavalya bajom lehet, de, hogy valami nagyon nem stimmelt az szembetűnő volt. Ráadásul annyira életképtelennek éreztem magam, hogy Robi korábban elkérte magát a munkahelyéről, majd hazasietett értem és elvitt a nőgyógyászatra. Képtelen lettem volna rá ugyanis, hogy másfél órát buszozzam, mivel a bejelentett lakcímem és az orvosaim, jó pár kerülettel arrébb székeltek. Nyilván kénytelen voltam magam összeszedni egy zuhanyozás és némi emberi forma erejéig, hogy mire Robi megérkezik, gyorsan eltudjunk indulni. Bence addig is maradt a nagyszülökkel, révén, hogy más opció nem maradt számára, hiszen a több órás várakozásnak nem szerettük volna törékeny türelmét kitenni, jobbnak láttuk a békességet.

Végül az egész kálvária azzal zárult, hogy lehullott róla a lepel…Bizony kiderült, hogy vesemedence gyulladásom van, amire antibiotikumot kaptam…
Sajnos megesik, amikor rá kell bólintani erre a gyulladás gyilkos, viszont nagyon sunyi, ám annál hatékonyabb gyomor szétmarcangoló beavatkozásra. Hozzáteszem, hogy ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy nem ez lesz az utolsó, amikor antibiotikumhoz kell nyúlnom…
Annyit viszont elárulok, hogy a későbbiekben nagy jelentősége lesz annak, miért is kell borzalmasan körültekintően szedni az erős gyulladáscsökkentőket. Illetőleg mi az, amit véleményem szerint kevesen tudunk, mivel egész egyszerűen a legtöbb orvos nem figyelmeztet minket bizonyos mellékhatásokra, veszélyekre…
Véletlenül sem szeretnék titokzatoskodni, de a story egyelőre nem ehhez a fejezethez tartozik. Azonban a mi életünk olyannyira nem volt soha sem egyhangú és eseménytelen - még ha szívem szerint vágytam is volna arra, hogy unatkozzam benne - hogy őszintén szólva, személy szerint mi nem kihívásokat kerestünk a napjainkban, hanem éppen ellenkezőleg. Alapvető problémák sorát igyekeztünk elrendezni, méghozzá olyasféléket, amelyek mások számára bizonyára természetes állapotukban köszönnek vissza, nálunk viszont kézenfekvő dolgok sem működtek normálisan.

Lehetséges, hogy Bence sem véletlenül született talpraesett, belevaló gyereknek, hiszen közénk való, belőlünk jött, ami annyit tesz, hogy valószínűleg neki sem fog mindent ezüst tálcán kínálni az élet. Na, de azt mondják a bölcsek, hogy azt értékeljük majd igazán, amiért megküzdöttünk, ám arról nem szól a fáma, hogy mégis meddig kell állandó jelleggel törni magunkat? 😖❤

Mindenesetre visszatérve a mi utódunkra, aki tovább viszi majd eme rejtélyes örök harci felkészültséget, azonnal látszott, hogy maximálisan alkalmas lesz rá, viccen kívül. Baba korától fogva erős volt a jelleme, nagy a kitartása. Ámbár mondjuk úgy, nem lett volna rossz, ha egy kicsit határozottabb lett volna, megkönnyítve szerencsétlen anyja hiábavaló fejtöréseit és problémamegoldó készségét. 😁
Például megsúghatta volna hogyan élhető túl az az állandó aggódás, amit pitinek tűnő szituációk is kiváltottak belőlem. Mert természetesen voltak olyan tanácsok, amiket rosszul tettem, hogy megfogadtam, de mire erre rájöttünk,  saját kárunkon kellett megtapasztalnunk haszontalanságukat. 

Tipikus példa erre az, hogy adjunk a gyereknek citromlevet, ha csuklik, ami amúgy nem teljességgel butaság, hiszen eleinte nálunk is beválni látszott, mígnem egyik alkalommal csúnyán sült volna el. Nyilván nem literekben, hanem cseppekben kell gondolkodni, ellenben nálunk ott bukott meg a történet, hogy Bence egy esetben rosszul nyelte le. Köhögni kezdett tőle és rosszul venni miatta a levegőt. Engem mindeközben totálisan levert a víz, beparáztam, kitértem a hitemből, de szerencsére semmi komoly baj nem történt. Pár másodpercen belül kis hősünk már újra természetesen lélegzett, de addig anya minden idegszála meggörbült. Ergo a jó tanácsom az, hogy mások jól bevált receptjeit véletlenül se próbáld ki, mindig menj biztosra. 👍
Emellett már eleve nem lehetett hosszútávra szabadságra menni, mint aki jól végezte dolgát, hátra dőlve, felpolcolt lábakkal. Legalábbis nem telt el úgy nap, hogy valami pici próbára tétel ne lett volna benne és itt azon nyomban megcáfolom azt, hogy úgy szép az élet, ha zajlik. Viszont jelentem, hogy közös erőkkel eleget tettünk a küldetéseknek, fogjuk rá. Tisztába tenni pici fiúnkat, példának okáért bizony már nagy ellentmondásokat okozott számunkra, leginkább az a része, hogy hol végezzük el a pelenkacserét...
A pelenkázón ugyanis olyan rúgkapálásokba és fordulásokba kezdett, hogy egy pillanat alatt képes lett volna onnan letornáznia magát. Tartottunk attól a rossz mozdulattól, ami már-már elegendő lett volna hozzá, hogy lezuhanjon a biztonságosnak nem mondható zónából. Maradt a szilárd talaj és a hordozható kis pelenkázó lehetősége, aminek létezéséért áldom az eget. Igazán praktikus találmány és abszolút bizonyítja, hogy gyakran a tök egyszerű tárgyak a legcélszerűbb megoldások.
Hát igen, az életünknek voltak örömteli stressz forrásai, amiktől kis pillangók táncoltak a gyomrunkban. Szemben a dühítő, idegtépő mobilis kerti műhellyel, ahonnan szívem csücske sógor egyre sűrűbben tolta arcunkba a zajt! Nem akartam volna az újságok címlapjára kerülni, de szerencsére a gondolattal és tekintettel amúgy sem lehetett dutyiba jutni… 

Az állandó feszültségtől ellenben kaptam egy vesemedence gyulladást, amit simán kihagytam volna sorselemzésemből. Szóval itt ne jöjjön nekem senki a pozitív gondolkodással és hasonlókkal. Körülbelül a vonzás törvényében meg a hasonló szellemjárásban is csak addig hitt volna bárki, amíg hozzánk nem költözik… 😂😜
Folytatjuk

#antibiotikum #baba #vesemedencegyulladás #SZTK #pelenkacsere #csuklás #story