18. Szösszenet - Nap mint nap. ☀️
Az már egyszer biztos, hogy soha nem lehet elégszer Boldog új évet kívánni... 🙋
Leginkább azért nem, hiszen már eleve a hét minden napján tele vagyunk reményekkel. Pontosan emiatt van az, hogy az év utolsó napján szeretnénk hiánytalanul, revansot venni, azaz előre inni a medve bőrére.🐻 Mígnem eljön az új év első napja, majd a második, harmadik, sokadik. Összességében pusztán egy hét eltelte elég is hozzá, hogy rádöbbenjünk: máris ezer problémába csöppentünk bele. Szívünk szerint máris "újra indítanánk a rendszert," de sajnos minden esetben nem segít a "frissítés."
Szóval valójában teljesen mindegy, hogy az év végéről vagy egy következő elejéről beszélünk. 👄💬Valószínűleg hosszú évek küzdelmes munkája alatt sem fogunk tudni soha olyan felhőtlenül örülni az életnek és a világnak 🌍mint úgy általában a babák.
Azt a mással össze nem hasonlítható, magával ragadó csodát én is a kisfiam szemében láttam meg már születésétől fogva nap mint nap.
Tekintete szavak nélkül volt beszédes, mosolya igazi, kíváncsisága természetes.🌅 Szinte állandóan beszélgettünk és fél pillantásokból is értettük egymás minden gondolatát. 🗨️ Ebben az egységben annyira jó volt megpihenni, hogy a Boldog új év elengedhetetlen része itt kezdődött számunkra. 🆕👶
Megjegyzések
Megjegyzés küldése