49. Bejegyzés - Napirend a kezdetektől? Az valami vicc ugye?

 

Emlékszem, hogy Bence egészen pici korától fogva, többször is szembejött velem az egyik kedvenc, anyák millióit stresszbe kergető kérdés. A következőképpen hangzik: Kialakult már a napirend? 

Szűz Anyám, már hogy a lópikulában lehetne napirendbe vésni egy megfoghatatlan összevisszaságot, melyben a mi kisdedünk napközben többször alszik keveset… Konkrétan hosszú idők végezetéig abban a fél órában kellett gondolkodnom, amikor is csak a mesében lehet világmegváltó tetteket véghez vinni, nem a Földi életben. 

Vagyis öntsünk is gyorsan tiszta vizet a pohárba, mielőtt még magam is elhinném, hogy átléptük a józanság határát és tökéletesen felépítettem egy anya karriert…

Ami nálunk zajlott az tulajdonképpen Bence fél éves korára kezdett hasonlítani a napirendhez közelálló, inkább megszokási sorrendiségen alapuló folyamathoz. Tehát a babánk most már tudta, hogy milyen cselekmény után mi következik, mondjuk fürdés után alvás, ami egyáltalán nem mindegy. Tekintve, hogy Bence korábban hatalmas sírásokat rendezett, az alvás ellen tiltakozva, ekkorra viszont nagy örömünkre szolgált, ahogyan tudomásul vette a száraz tényeket, sőt. Altató üzemmódba kapcsolta magát, izgatottan várva és igényelve, hogy dúdoljunk, énekeljünk az álommanók megérkezéséig. 

De ha már a bőgésnél tartunk, akkor megemlíteném azt is, hogy még soha nem sikerült kivitelezném a toplistás jó tanácsok ígéreteit, miszerint a gyereket hagyni kell sírni, hogy megtörjük és igába döntsük az akaratát. 

Nos, úgy néz ki, hogy a kemény és következetes anyák névsorát sem fogom erősíteni, ugyanis esetemben mindig győzött a szív szava. Képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a könnyeket, amit annak tudtam be, hogy a babám egyedül érzi magát és szüksége van rám. 

Nem beszélve arról, hogy mennyire jó érzéssel töltött el, amikor meg tudtam nyugtatni, akár egy simogatással, akár egy mosollyal. Az meg kifejezetten pozitívan formálta az egomat, hogy a gyerekdalok éneklése közben Bence elhallgatott, figyelt, nem pedig még keservesebben sírt. 😂

Ezen felbuzdulva próbáltam felidézni a Bóbita zenéjét, a Tente baba Tentét, a Tavaszi szelet, gyorsan belátva megkopott tudásom nagyon gyenge mivoltát. Nem beszélve elhalt ritmusérzékem erőlködéséről, amiben kb. az önérzetem volt terítéken. Sebaj, kizárólag a szándék a fontos, a többi pusztán részletkérdés… Mellesleg azóta is ezzel áltatom magam. Bár nem ártana legkésőbb addigra elsajátítom az összes ismert gyerek dalocskát, amire Bence nagykorú lesz, ha nem akarok beégni előtte.

 

Elképesztő egyébként, hogy gyermekként megannyi verset és mondókát tanulunk meg könnyedén és játékosan. Aztán felnővünk és nagyjából a bevásárló lista sem képes öt percnél tovább megmaradni a fejünkben. Természetesen kizárólag magamról beszélek, meg persze azok nevében, akik gondolatban máris csatlakoznak a tökéletesen tökéletlen Édesanyák halandó közegéhez. Gyertek nyugodtan, nagyon befogadó vagyok… 😏😲

Különben is, ki mondta, hogy az anyák élete egyhangú, unalmas és ingertől mentes? Badarság. Tanúsíthatom, hogy körülöttünk például mindig is zajlott az élet, soha sem unatkoztam, éppen ellenkezőleg.  Hiszen annyira gyorsan szaladtak velünk a napok, hogy néha már tudatosan szerettem volna megállítani életünk kisfilmjét a kedvenc részeimnél. 

Mindenesetre a kezdetektől napjainkig hatalmas lépéseket tettünk meg, igaz, hogy gyakran ki kellett tennünk az elakadás jelzőt, mégis mindannyiszor megérkeztünk valahová. 

Küzdöttünk, kimerültünk, átváltoztunk, elfogadtunk, átértékelődtünk. Mindezek ellenére építettünk fel egy egységet: a családot. Ha- e mögött a szó mögött az van, amit igazán jelent, akkor ez a szó a mindent jelenti!