40. Bejegyzés - Kimerültségemben gyakran csak egy csésze kávé tudott kihúzni a csávából…

Arról fantáziáltam, hogy vajon milyen érzés lehet kipihenten ébredni, mert lassacskán elképzelni sem tudtam hozzá fogható lehetetlen törekvést. 

Azt viszont, hogy a babámmal együtt pihenjek le én is nappal, nekem sehogy sem volt kivitelezhető pálya. Nemcsak amiatt, mert Bence nem aludt egyben hosszú órákat, hanem azért is, mert nem tudtam kikapcsolni az agyam. 

Folyamatosan kattogtam, nyughatatlan gondolataim még hulla fáradtan sem könyörültek meg rajtam. Igaz, hogy soha életemben nem voltam az a délután szunyókáló típus, de ki tudja: ami késik, nem múlik.

 Az biztos, hogy engem fog meglepni a legjobban, ha ilyen mértékű lazaságig valaha sikerül eljutnom. Mindenesetre hozzáteszem, hogy anno, munkám során, még 12 órás éjszakai műszakok után sem tudtam négy óra hosszánál tovább aludni. De, hogy fokozzam különcségem, még arra is képes vagyok, hogy ha egyszer kimegy az álom a szememből, nem alszom vissza csak úgy, akkor sem, ha amúgy már szinte összeesem a fáradtságtól. 💀

Mindennek függvényében mondhatni pozitív alakulás és újabb nagy változás akkor következett be az életünkben, amikor Bence négy hónapos korától fogva „már csak” egyszer kelt fel éjszaka. Igaz, hogy azért ez sem volt teljesen problémamentesen rugalmas folyamat. Ugyanis ezen belül volt egy olyan időszak, amikor az etetés után, nem nyomta el rögtön a kaja kóma és vele együtt az álom, éppen ellenkezőleg…  

Felpörgette magát, gügyögött és szó szerint mókázni kezdett velünk, félholt szüleivel. 😂

Nagy érdeklődéssel kereste a kezünket, hogy a szájába vehesse, csapkodhassa és úgy egyáltalán megértse, hogy mégis mi folyik körülötte. Számára elképesztő gyorsasággal nyílt ki a világ, azóta, hogy kis kezecskéivel tudott fogni, nyomkodni, tanulmányozni. Mindent is fel kellett fedeznie éjjel- nappal, valahány lehetőséget megragadva.  

Azt a csoda időszakot éltük meg rajta keresztül tehát, amikor a számunkra természetes tárgyak a mi szemünkben is egyediekké váltak, mi is képesek voltunk meglátni bennük a lehetőséget. Bence szemével, az ő szemszögéből tudtuk észre venni azt a sok hangot, ami egy babának a felismerést és vele együtt az érzékszervi fejlődést jelenti. 

A mi kicsi gyermekünk fülének a műanyag flakon reccsenése, nyomkodása, vagy egy csörgő zacskó zenéje, netán a papír teás doboz „íze” maga volt az újdonság. Érdekesség, amit természetesen közelebbről is szeretett szemügyre venni. Elképesztő volt, ahogyan a figyelmét hosszú percekig nemcsak lekötötték, mi több elvarázsolták mindezek az ismeretlenek. Szóval igen, gyakran nem kellettek nagy dolgok, konkrét játék csodák, mert a világ maga volt a varázslatos műanyag és nejlon zacskó rengeteg. 

Nem beszélve arról, amikor az is megesett, hogy a teraszon levegőzve, Bence látszólag érthetetlen kacarászásba kezdett. Arcomra letörölhetetlen mosoly ült ki, amint megértettem, hogy a mozgó árnyékunkat figyelte, annak játéka nyűgözte le. Szóval, most mondjátok meg, mennyi mindent tanít nekünk egy gyermek, el sem hinnénk, ha nem éljük meg nap, mint nap. 💖

Nem beszélve más irányú, sajátosan egyéni hozzáállásokról a szopizáshoz, cumizáshoz, orvosi látogatásokon kapott szurikhoz, amik természetesen minden babánál másképpen csapódnak le. 

Hogy nálunk mi volt a nagy igazság, lássuk csak, sorjában… 

Bence piciként a szurikat viszonylag békésen fogadta, mondom piciként…

A rendelőben nyugodtan nevetgélt, maga a szuri érzésénél ugyan eltört nála egy kicsit a mécses, de a következő pillanatban rugizott tovább, mintha mi sem történt volna. Illetőleg egyik alkalommal sem lázasodott be, tehát mindent egybevetve piszok mázlisták vagyunk- e tekintetben, lássuk be. 

Ami pedig a szopizást illeti, többszöri próbálkozásom ellenére sem mutatott nagy szenvedélyt iránta, négy hónaposan már nem igényelte. Mindenfelé figyelgetett közben, már szinte én éreztem magam kellemetlenül, hogy kényszeríteni akarom a gyereket. 💪👀

Őszintén szólva, én ettől csöppet sem voltam csalódott, nem éreztem azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy tovább szoptassak. Saját lelkiismeretemet az utolsó pillanatig meg akartam nyugtatni, de miután mindent megtettem, gyorsan tovább léptem. Kövezzetek meg, de azt a bizonyos meghitt pillanatot, amire nők millió a szoptatásban találtak rá, én más élményekben leltem meg. Számomra az volt a szívmelengető, amikor Bence a karjainkban aludt el, vagy közöttünk úgy, hogy előtte meggyőződött róla, valóban mellette vagyunk. Aztán nem beszélve arról a csodálatos érzésről, ami akkor érintett meg, amikor reggelente rám mosolygott, vagy amennyire kifejezte háláját és ragaszkodását felénk minden alkalommal. 

A cumizás témakörét azonban nagyon rövidre tudom fogni, ugyanis olyan nálunk igazából nem volt. Nem kellett cumi leszoktatással bajlódnunk, tekintve, hogy Bence kezdettől fogva rá sem hederített a cumira. Tudom, hogy nagy szerencse lehetne ez is…

Ám ha az egyik felületre sok jut, a másikból miért kell tréfát nem ismerve kispórolni az anyagot? 😵

Nehogy már minden fenékig tejfel legyen, még a végén unatkoznánk…