80. Bejegyzés - Hogyan tervezhetnénk meg egy hetet, napot, vagy csak a következő órát?

Onnantól kezdve, hogy az embernek gyereke lesz, szépen lassan, de biztosan megtanulja elengedni ezt a lehetetlen rögeszmét.
Egyedülállóként még úgy fogalmazunk, hogy megyünk a-ból b-be, gyerekes anyaként pedig maximum óvatosan játszadozunk hasonló gondolatokkal, ilyesféle víziókról.😜
Ám ha mégis adott volt egy nagyon bájosan mosolygó, teli pocakos, kipihent gyerkőc, akkor sem mehettem biztosra. Mert a következő pont mi is lehetett volna más, mintsem, hogy kinéztem az ablakon és nekiálltam a felhőket fürkészni, akárcsak egy amatőr időjós.
Ergo ha a radar térkép is alátámasztotta, hogy a verőfényes napsütés nem kamu, hanem maradandó jelenség, akkor azonnal leléptünk sétálni egy nagyot, amíg egyáltalán lehetséges volt. 

Bence egyébként szerencsére továbbra is imádott a babakocsiban világot látni, de az sem jelentett neki gondot, ha otthon maradunk…Lakáson belül is teljes mértékben feltalálta magát, sokat játszottunk együtt,  beszélgettünk egymással, vagy csak úgy egyszerűen elvoltunk, bár bambán kinézni a fejünkből sajna nem volt időnk.
Kezdjük ott, hogy azt a játékot, ami érdekesebb lett volna a bedugaszolt konnektoroknál, a fürdő és szobaajtó kilincseinél és az íróasztal forgós székénél, még nem találták fel. Ráadásul utóbbival addig heccelődött, mígnem a szék bekóstolta a kis kíváncsit, ezért a számtalan forgós mutatványnak végül egy kis esés lett a vége. 

Na, nem mintha ez letörte volna a lelkesedését, sőt. Jöhetett anya lába, amibe a mi huncutunk előszeretettel csimpaszkodott minden olyan alkalommal, amikor rátört „az anya ne menj sehová érzés."
Azért a mosógép és a szennyes ruhatartó mindig, de mindig ott volt sovány vigaszként, de annál nagyobb ikonként. Nem tudom, hogyan lehet egy mosógépet és minden mellé rendelt tárgyat ennyire szeretni, de a mi kisfiúnk bolondult érte.  Amit csak lehetett nyomogatott és tekergetett rajta, egészen addig, mígnem egy alkalommal sikerült beindítania egy két és fél órás programot Robi olajos farmerével… 

Így esett meg, hogy a folteltávolításra már nem volt gondunk és egy esetleges nadrág vásárlás miatt sem kellett aggódnunk, mivel a gatya végül olyan lett, akárcsak újkorában.😁
Mindent egybevetve azt kell mondjam, hogy Bencénk fejlődése látványos és jelentős volt. Tizenegy hónapos korára már szinte zavarba ejtően ciki volt, saját magunkra kivetítve, rendkívüli megfigyelő képessége. Ezzel leginkább arra célzom, hogy ha tőlünk bármilyen rossz példát, cselekedetet, megnyilvánulást látott, azonnal raktározta.
Oda kellett (volna) figyelnünk, hogy tipikusan tökéletesen működjünk a nap 24 órájában, mindig jó példát mutatva, de természetesen valódiak maradtunk. 

Az evéssel kapcsolatban annyi változás történt, hogy a kis lókötő a megszokottnál nagyobb érdeklődést kezdett mutatni az ételek illata, külseje és  íze iránt...
Többször előfordult, hogy a reggelimnél tündérien bazsalyogva odajött és kunyerálni kezdett a kajámból. Nem mintha nagy evészetbe kezdett volna, hisz picike darabokat kóstolt a sonkámból, sajtomból, de legalább elkezdődött nála némi kezdeményezés…

Mindeközben az élet egyértelműen zajlott körülöttünk, mint például, hogy tönkrement, használhatatlan babakocsink ügyében írtunk az illetékeseknek, várva a fejleményeket. Bár magunkat ismerve tartottunk tőle, hogy nem lesz egyszerű menet, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, mennyire negatív impulzusok fognak minket érni… Lásd csodás megfogalmazása az álszent, primitív, gerinctelen tipikus kérdéskörének.
Merthogy nyilvánvalóan több ízben fel kellett vennünk a kesztyűt, de erről majd mesélek még a történet folyamatában. Mindenesetre szeretném vele nagyon is sugallni azt a rengeteg tanulságot, ami talán nektek is segíthet, hogy véletlenül se kerüljetek hozzánk hasonló helyzetbe…
Abban az esetben, ha boldogan, terhesen, tapasztalatok nélkül mentek be egy tök ismeretlen bababoltba és megveszitek az első babakocsit, ami „annyira tetszik és annyira jó minőségűnek TÜNIK.” 
De nem az!