60. Bejegyzés - Bár a csapból is extrém rémtörténetek folytak a baba fogzásról, Bence nagyon menő módon viselte!

 

Amikor a mi kúszó világbajnokunknak alul és felül is kibújt két-két fogacskája, mindeközben bizony a mi gyermekünk jóformán meg sem nyikkant. 

Szinte el sem hittem, hogy van olyan dolog, ami nálunk is mehet egyszerűen, de megtörtént… Juhééé! Esküszöm, hogy nem számítottam rá, éppen ellenkezőleg…Felkészültem a lehető legrosszabb forgatókönyvre, minimum sűrű ébrenlétre, leginkább éjszakázásra, könyörtelen sírásra. Véget nem érő zokogásra együtt is, külön-külön is, vagy netán hármasban összeborulva.
Szóval, ha Bence napközben nem is szunyált nagyokat és az alvási rituálé nála továbbra is percre pontosan fél óráig tartott, legalább nem balhézott velünk a kibújó fogacskái miatt sem.

Nyilván kitudott akadni az a mutató elég rendesen, hol nála, hol nálam, félreértés ne essék, de nem volt vészes a helyzet, panaszra egyáltalán nem volt okom. A szokásos „Anya, nem találom fel magam” nyöszörgés igazán szóra sem volt érdemes, annyira mindennaposnak számított, hogy nem billentett ki az állandóságból. Ráadásul Bence immunrendszere babaként igazán erős volt, nagyon keveset volt beteg, de, hogy ennek milyen oltári hatalmas jelentősége volt, az csak pár évvel később körvonalazódott számomra is…
Viszont ott és akkor még arra is volt példa, hogy mialatt én takonyban fetrengve halomra fújtam a zsepiket, Bencének kutya baja sem lett, makk egészséges maradt. Ehhez csak annyit fűznék hozzá elől járóban, mielőtt még azt a jövőbeni bejegyzéseim mellékelt ábrája úgyis tükrözni fogja, hogy a mi kisfiúnk alapvetően jó adottságokkal rendelkező gyerekként indult neki a nagyvilágnak… Ennek ellenére nem tudott elbánni később azzal a sok szutyok, fertőzően pusztító erővel, ami az óvodában leselkedett rá… 

Egyelőre korai lenne belemennem a részletekbe, csak azért tettem róla említést, mert elméláztam rajta, hogy mennyire megváltozik minden, amint az ember gyermeke bekerül a közösségi életbe… Viszont vegyétek úgy, hogy máris élesen visszakanyarodtam jelen történetünk időzónájába, mintha mi sem történt volna. Nem mellesleg 2019. május 27-ét írtunk, avagy határozottan közeledtünk a nyár felé. Ennek gondolatától rögvest elkezdtem a vesztemet érezni, mint minden évben ilyen tájban. Az van ugyanis, hogy én vagyok az a komplett elvetemült, aki utálja a forró nyarat és úgy egyáltalán a meleget. Kövezzetek meg, de egy bizonyos napsütés mennyiségen túl, menekülnék vissza a tavaszba, vagy az őszbe, sőt…

Komolyan mondom, hogy negyven fok felett már az északi sarkra is szíves örömest elutaznék…  

Ám, hogy fokozzam a megrökönyödést, az egyedi eseten és még onnan is túl: nem vagyok egy strandon fekvő, gyógyfürdőben üldögélő cserebogár sem. Ha voksolnom kellene, hogy egész nap fekszem egyhelyben, vagy órákat gyalogolok a természet lágy ölén, akkor az utóbbira szavazom.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy nálam a levegőzés és a séta mértéktelenül vezeti le nemhogy a feszkót, de mindent is visz! Állítom, hogy a pánikbetegségem legyőzéséhez, a szülés utáni depresszióm leküzdéséhez és úgy általában az idegbetegségem féken tartásához a legjobb gyógymód, ami csak létezhet a világon… NEKEM BEVÁLT 

Ezen kívül pedig egyre gyakrabban foglalkoztattak a spirituális dolgok is, számtalanszor töprengtem jelenem és jövőm forgatókönyvén, elgondolkodtatott a hozzám közelállók sorsa. Agyaltam azon is, hogy vajon mi lehet saját küldetésem ebben az életemben és esetleges előző életeimben.  Természetesen nem tisztem senkit sem meggyőzni bármi olyasmiről, amiben nem lelte igazát, hiszen a hit annyira sokrétű, ugyanakkor megfoghatatlan valami, hogy az benne az igazán csodálatos.

Személy szerint én azért tartom magam szerencsésnek, mivel már gyermekkoromban is remekül működtek a megérzéseim, ami mondjuk úgy, időnként nem hátrány a mai világban. Hozzáteszem, hogy nem vagyok látó, vagy varázsló, egyszerűen az átlagosnál fejlettebben működik a hatodik érzékem. De mivel ez nem irányítható és nem kérésre érkezik, csak jön magától, éppen ezért nem azt és akkor látom, amit szeretnék. A történet nem ilyen egyértelmű és kézenfekvő, mert ha így működne, akkor nyilván a kezembe vehetném és a kisujjamból kirázhatnám saját sorsom… 

Azért nehogy már ennyi legyen az egész minden izgalom és szét izzadt póló nélkül, még a végén gyorsan megtudnám szokni. 

Folyt. köv.