46. Bejegyzés - A babánk már öt hónapos lett, ráadásul 22 fokkal érkezett meg hozzá a tavasz

 

Egek ura, Bence hihetetlenül szépen fejlődött, olyan hosszúra megnyúlva, hogy öröm volt nézni. A mi kis szép szál legényünk lába már végig ért baby fürdőkádjában, ráadásul a pihenőszékét is bőven kinőtte hosszában. 

Egyelőre, mégsem kérte ki magának, vagy vélte hátrányosnak helyzetét, éppen ellenkezőleg. Ragaszkodott a megszokott kerékvágáshoz, nagy mozgékonyságban töltve napjait, fáradhatatlan kitartással az élet megismeréséhez és hatalmas érdeklődéssel a világ felé. 

Természetesen mindeközben továbbra is próbáltam ráhangolni bizonyos baby ételek elfogyasztására, illetve a Rossmannban kapható Babydream százszázalékos almalét is bevetettem, ki tudja. Gondoltam a Mecsek teán, tápszeren és a vízen kívül legyen valami változatosság, ami az újdonság erejével hat. Elsőre amúgy be is talált, Bence benyakalta a cumisüveg almalé tartalmát. Másnap viszont megcsappant a lendület, bár nem volt ellenére, annyira nem is volt tőle oda- vissza. Viszont azt nem tudom mit vártam a burgonyás sárgarépától és a spenóttól, mindenesetre mindkét esetben győzött az ízlelőbimbó kiváló működése. Dobhattam ki a kotyvalékokat, annyira ehetetlenek voltak. Szerencsére Bence egy pillanatig sem nyafogott miatta, pedig nem mellesleg remekül elsajátította eme képességet, a legfelsőbb fokozaton. Emellett mivel legnagyobb sajnálatára, pár hónaposan még nem tudott járni, akárhogy is erőlködött, hol a kiságyába, hol pedig egy felfújt gumimedencébe raktuk be hősködni. 

Kezdetben nem volt ugyanis járókánk, végül később pedig már szükségtelennek láttuk a beszerzését…Annak hiányában aztán Robitól eredt az a frappáns ötlet, hogy csináljunk egy sajátos „medence öblöt.” Semmi nagydologra nem kell ám gondolni, mégis abszolút jól szuperált, bevált módszernek bizonyult. Egyszerűen telepakoltunk egy medencét puha szőnyegekkel és könnyű játékokkal, aztán mehetett a baba zsúr. Noha azért nem árulok zsákbamacskát és őszintén megmondom, hogy a mi kisfiúnk sokáig nem volt arra vevő, hogy egy helyre bekorlátozzuk. Sem a kiságyában, sem a medencében nem volt el tíz percnél tovább, annak leteltével pedig azonnal visítva jelezte, hogy ki szeretne jönni és punktum. 

Valóban hihetetlenül nehezen viselte azt a bizonyos „növény” szerepet, amikor is letettük valahová és neki túl sok választása nyilvánvalóan nem volt. Ebben a nagyon is nem egyszerű kényszeredett baba sorsban pedig egyértelműen tapasztaltunk lázadásra utaló jeleket. 😏
Amiket ugyanis a kiságyában és a medencében produkált, már rövid idő leforgásán belül is, attól a hajam is égnek állt. 

Óriási lendülettel pörgött- forgott, az egyik pillanatban hasra, a másikban már hátra fordult, zárásképpen aztán megint újabb attrakcióval hozta rám a frászt. Keresztbe fekve az ágyán, egyszeriben a rácson kifelé kezdte lógatni a lábait, mintha mi sem volna annál természetesebb. De ha ez még nem volna elég, az ágy sarkába fúrta a fejét, mint egy kis vakond, végül hasra fekve kezdte emelgetni, folyamatos nyögdécselések közepette. Amit viszont még ennél is durvább látvány kategóriába sorolnék, az talán az volt, amikor a pihenőszékében oldalra fordult és azzal a lendülettel, úgy döntött, hogy a szék oldalába kapaszkodva, minden erejét összeszedve, megpróbál kimászni onnan. Természetesen nem járt sikerrel, ezért be kellett érnie azzal, hogy hasra fordulva emelgette a fejét a pihenőszék felületén, mint egy gyakorlott szörfös. 

Ennek ellenére soha nem adott fel semmit, mi sem bizonyítja ezt jobban, mintsem, hogy sírás közben is inkább én adtam be a derekam, ő végig elszánt maradt.

Mindenesetre gyorsan sikerült őt kiengesztelnünk, amikor a Bánki tóhoz mentünk kirándulni. Kellemes délután, jó levegőben, a természet lágy ölén, Bence nagyon élvezte, hogy életében először nézelődhet több száz ruhadarab nélkül, csak lazán, a babakocsiban. Se kezes lábasra, se lábzsákra nem volt szükség, csak egy szál rugdalózóban róttuk a köröket a tó körül. 

Gügyögött, figyelt, mindenhez volt egy pár vigyorgása apára és anyára. 

Aztán hopp, anya felkapta –és kézben sétált vele tovább… Azon morfondírozott, hogy igen, megvan… 

Megtaláltuk az élet sokadik apró örömét!