105. Bejegyzés - Egyszeriben úgy maradtam derékszögben, mint aki egy láthatatlan talicskát tol a végtelenbe…

Még magamnak is nehéz volt beismernem, de hivatalosan is elértem azt a kort, amikor egy rossz mozdulattal a derekam összes idegei képesek voltak letérni a helyes útról, méghozzá egyetlen másodperc leforgása alatt.
Talán a balszerencsémben az egyetlen mázlim az volt, hogy a bravúros atlétikai világválság egy szombati napon robbant be, amikor egész egyszerűen kifli pózban maradtam és Robi segítségével próbáltam megszólítani a testem jobbik felét, mindhiába.
Igaz, hogy azzal már megtanultam együtt élni, hogy reggelente gyakran derék, vagy hátfájásra ébredtem- és a napom amolyan „nyekergős” stílusban indult, mint egy rozsdás kerti kapu. Viszont arra senki sem figyelmeztetett, hogy eljöhet a nap, amikor elfelejtek járni és szó szerint visszafelé kezdek fejlődni, a padlón kúszó-mászó pozitúrában. Na, és ha ez még nem lenne elég, akkor a szimpla nevetés is fájt, egyetlen tüsszentés pedig maga volt az egzisztenciális fenyegetés.
Mondjuk amikor Robi a random fekete humorával közölte velem, hogy nyugodjak meg, a nevetéstől amúgy sem kell tartanom, mert „nincs min.”, rájöttem, hogy használhatóbb terápiás kezelés után ácsingóztam.
Tény és való, hogy nemcsak alig bírtam felállni, de ha az végre megtörtént, akkor tanácsos volt egész nap őrszemként egy helyben mozdulatlanul maradni, mivel fentről lefelé eljutni, majd aztán lentről felfelé hősködni, az nagyobb előkészületet igényelt, mint az első ember feljuttatása a Holdra…

Az a bizonyos gyorsan, máris, azonnal jelző mehetett is a kukába – és jöhetett helyette a lassú, szakaszos navigálás a kanapétól a klotyóig, vagy a konyhától a szekrényig.
Úgy tudnám megfogalmazni, hogy valójában a saját derekam csapdájába estem -és a becsapódás sem állva, sem ülve nem volt biztonságos, sőt. Állva azt éreztem, hogy félek a zuhanástól, ülve pedig attól tartottam, hogy váratlan fájdalom vár a kilövéskor. 
Mégis mindenek felett a legnagyobb parám természetesen az volt, hogy vajon mi lesz Bencével, mihez kezd majd a tehetetlen anyjával, ha „Pappának” dolgoznia kell mennie?
Azontúl, hogy szokásához híven lecsekkolja majd a cipős szekrényt és megnézi, hogy az apukája lábbelije ténylegesen ott van-e polcon, vagyis biztosra veheti- e: valóban a munkahelyén tartózkodik, nem pedig az ágy alatt rejtettem el… 😊
Ellentétben velem, aki a lábát is nehezen tudta emelni, így attól tartani, hogy felkapom majd a cipelőmet és lelécelek, nem kellett tartania senkinek, mivel nemhogy azt, de nadrágot és fehérneműt magamra varázsolni is a büszkeség bukása volt számomra.
Ne is beszéljünk az alvásról, ami nagyjából akkor lett volna pihentető, ha képes lettem volna olyan mozdulatlanul feküdni, mint egy egyiptomi múmia. De mivel nálam aktívabb forgolódó művész, aligha létezik kerek-e világon, így minden egyes átfordulás jobbról – balra, vagy fordítva, maga volt a mozgáskorlátozási büntető eljárás. Nesze neked negyven feletti életkor-és köszi az egyértelmű célzást, amivel mindent megteszel, hogy emlékeztess rá. 
Szóval, ha egy mondatban kellene összefoglalnom az egész állapotot, akkor azt mondanám, hogy egyértelműen a terhesség harmadik trimeszterével vetekszik, de inkább a császármetszés utáni túlélő önellátásra hajaz, mégis merőben más.
Ám, mint azt tudjuk, innen nehéz győzni, de ha az embernek olyan nagyszerű, gondoskodó és házisárkány immúnis társa van, mint Robi, aki az éjjel-nappali gyógyszertárból elhozta a fájdalomcsillapító kenőcsöt is, akkor van esély. 

Legalábbis nálunk megtörtént az áttörés és pár napon belül sikerült visszakapnom a testem. De azért közben Robi elszívott néhány cigit és amíg ő füstölgött, én válaszokat akartam…
Felhúzott szemöldökkel néztem az ablakban lógó angyalkát és magamban feltettem neki a kérdést, hogy ugyan miért kellett mások helyett nekünk elvinnünk a balhét?
De tudjátok mit? Egy sorozatot is csak akkor néznek, ha történik benne valami, mert állítólag kell a dráma a nézettséghez, vagy mi. Szóval van egy jó hírem ez ügyben… Velünk semmi sem cukormáz, vagy egy könnyed délutáni tea, mi a Hard Mode gombra tenyereltünk rá az indulásnál, ami azt jelenti, hogy nincs mit tenni, végig kell vinni a pályát, mindennek ellenére.
Mosógép, kazán meghibásodás, szomszéd ház felújítás, aszfaltozás, autó kár, WC ajtó kilincs csere- és a hab a tortán, a korona, talán az lehetett, amikor az egyik ablak kilincse maradt a kezemben…
És még azt mondják a boldogsághoz siker kell és csillogás, persze a csillogás alapvető, ha az a homlokunkon lévő izzadságcseppektől van, miközben próbáljuk túlélni a következő kemény kalandot.
Ugyan már! Mi belülről ragyogtunk, a lelkünk emlékeiből táplálkozva…
Ahogy ámultunk és bámultunk Bence fejlődésén, büszkén konstatáltuk, hogy elérkeztünk a nagy kádban való fürdéshez… Nos, az volt ám az új fejezet.

A mi kicsi fiúnk határozottan -és bátran lubickolt, de, hogy két legyet üssön egy csapásra közben egy műanyag pohárral merte ki a vizet- és úgy próbálta volna gyakorolni az ivást…
Nehogy már csak egy szimpla fürdésről legyen szó, anyára és apára minimum ezzel is rá kell hozni a frászt, hogy észnél legyenek és eszükbe se jusson egy Horvátországi nyaralás tengerpartján képzelni magukat… Kellett egy kis kőkemény habos – fürdőhabos koktél, ha már belevágtunk az élet élvezetébe, de még mielőtt Bencénk buborékokat tüsszentett volna, megmutattuk neki hogyan lehet fürdés közben, nem fürdő vízből inni. Szóval innentől kezdve a mi önkiszolgáló italkutunk a kád csapja lett, ahonnan a fél órás fürdés ideje alatt, kB. váltakozó húsz perc, pohártöltéssel telt, mintha a KFC éttermében dekkolnánk.
De ha már a pancsolásnál tartunk, akkor engedjétek meg, hogy megemlítsem, nekem hogyan sikerült jól felfrissülnöm, na és persze végrehajtanom életem legrobbanékonyabb hajmosását…
Gondoltam kipróbálom a Schauma Q 10 balzsamot, mert a flakonon azt írták, remekül „energetizál”, amiben valóban nem tévedtek! Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy mindezt egy atomreaktor szintjén teszi, közvetlenül a fejbőrön…

Már amint a kozmetikum éppen csak megérintette a bőrfelületemet, azonnal reakcióba lépett vele és pillanatok alatt főzött a fejemből egy vörös rákot, bár először csak azt éreztem, mintha tüzet gyújtottak volna a homlokomon. Aztán persze rögtön kapcsoltam, hogy azon nyomban és alaposan le kell mosnom minden cseppjét, mielőtt szénné égek az otthonom oltárán…
Szóval mindenkinek csak óvatosan azzal a balzsamozással, mert lehet, hogy több lesz az, mint egy esztétikai kisugárzás! Azt meg senki se kérdezze tőlem, hogyan voltam képes olyan rossz útra térni, hogy lecseréltem a biztos baba samponomat, ami még ráadásul balzsam is egyben, egy ilyen álszent kísértésre… Szégyelljem magamat, de nagyon, miért is kellett nekem elkalandoznom, holmi ígéretek miatt… 

#anyahiszti #őszinteanyaság #családélet #humor #negyvenfelett #40felett #derékfájás #hardmode #anyánaklenni #vicceshétköznapok #túlélés #családunk #anyablog #pancsolás #viccessztori #anyasors