104. Bejegyzés - Mi voltunk a Törökmezői viharmágnesek! Már megint!

 

Gondoltuk nyakunkba veszünk egy újabb kalandot, vagyis kiruccantunk a Dél Börzsönyi hegyekbe, Törökmezőre. Nyilván imádtuk is bonyolítani az életünket, élményeket szerezni és kihívásokat megugrani, meg aztán a kirándulás egy magam fajta elvonulós, igazi antiszocnak mindig is nagyobb feltöltődés volt, mint kimenni a piacra, vagy bemenni a Lidl-be… (Nem mintha jártam volna bármelyikbe is.)
A környezet csábítóan nyugodt volt és a sűrű fák árnyékai jobban funkcionáltak a nagy melegben, mint bármelyik légkondi, bár mire felértünk egy kis állatkerthez, meg kellett dolgoznunk a túlélésért- és az aznapi kondíciónkat előrántanunk a semmiből.
Bencét egyelőre még nem hozták lázba az állatok, hiába rikácsolt neki a páva teljes díszben, ha egyszer gurulni nem tudott és egyetlen kereke sem volt, szóra sem méltatta.
Bár egy hangulatos kis fahíd, rajta a szélforgóval már megért számára egy misét, azért még mindig labdába sem rúghatott a parkoló autókkal, ami a mi Bencénk számára igazi látványosságnak bizonyult. Míg más gyerek az állatokat simogatta, addig a miénk a Suzukit ölelgette -és puszilgatta volna, ha nem akadályozzuk meg…

Bár annak örültünk, hogy Bence érzelmi intelligenciája igazán bőkezűen szórta a szeretetet, hiszen mellettünk ölelkezésben, puszikban és simogatásban nőtt fel, de a „Gépzsíros romantikát” mégiscsak tiltotta a vallásunk -és hovatartozásunk.
Azért gondoltuk, ha már ott vagyunk, ne csak a mezőn fitogtassuk a nagy természet imádatunkat, hanem fedezzük fel az erdő titkait is, de arra nem számítottunk, hogy a befelé vezető út egy extrém akadályversenyre való felhívás.
Az még önmagában vadregényes lett volna, hogy a növényzet sűrű volt és zöldben gazdag, de olyan meredek, félelmetes szakadékok vették körül, amitől már ránézésre is ismétlődő Mi Atyánkat kezdtünk volna gondolatban mormolni. Nem is értettem, hogy mi volt az elképzelés? A láb fékrendszerének tesztelése vagy a gravitációs kísérlet? Mert az ösvény egy akciófilm forgatására biztosan alkalmas lett volna, védőkorlát hiányában, a sétát viszont még egy profi szuper Hero is megfontolta volna…

Mikor először szembesültem vele, azt hittem, hogy ez az évezred poénja, de a valóság az volt, hogy az ember gyereke néhány lépéssel arrébb akkorát repült volna, aminek eredményeképpen nem a sarokban, hanem a szomszéd vármegyében kötött volna ki.
Ennek fényében vissza is vágtattunk a mezőre, ahová érkezvén, nem sokkal ezután, mintegy végszóra, el is kezdett szakadni az eső. Amolyan záporként festett, bár a gyenge mobil internetünkkel nem tudtunk a radarról tájékozódni, hogy pontosan mi várható a következő egy órában, azért mégis megvoltunk róla győződve, hogy képben vagyunk…
Bence kezdett nyűgösödni, mivel az autóban Török mezőre jövet sem döntötte meg az alvás világbajnokságát, normális kaját meg nem volt hajlandó enni. Végül kiegyeztünk egy banánban, meg egy Kinder beunóban, mert ugyebár csak így tudtuk tartani a rossz szülő címert, ráadásul a mi gyermekünk még tápszert is evett.
Ami azt jelenti, hogy igen, még nem szokott le róla! És nem! Még nem evett csak és kizárólag szilárd ételt, bár mi tudtuk, hogy ettől még egy normális kis fickó lesz belőle. Voltak, akik nagyon aggódtak emiatt és nyilvánvalóan szívükön viselték a mi szülői létünk rossz irányban haladását… Jelentem, mi akkor is büszkén és peckesen jártunk, akár egy páva és nem éreztük magunkat a világ megcsúfolt bújdoklóinak… 

Szóval mi megnyugodtunk, hogy Bence hazáig ki fogja tudni húzni, az éhségsírás kitörése nélkül -és fél öt környékén, amikor már egyre viharosabbá vált a szél, az indulásra voksoltunk. Főleg miután az időjárás egyre kedvezőtlenebbé vált és még Robi szájából is elhangzott a „Nekem gyanús” szlogenje, amire jobb volt hallgatni, mert be szokott jönni.
Amúgy nem voltunk teljesen amatőrök, mert előző este néztünk egy kis híradót is – még Bence is felkiáltott, hogy „Fö”, azaz „Föld”. Annyival tisztában voltunk tehát, hogy Budapestre késő este érkezik majd az eső, de, hogy Török mezőre és környékére pontosan mikor, az a képzeletünkre volt bízva…
Aztán másnap hallottuk a tv-ben, hogy néhány órával a távozásunk után Nagymaros és környékén hatalmas vihar csapott le, ami nemcsak fákat döntött ki, de a szél ereje törmelékeket hordott szét.
Ami azt jelenti, hogy finoman szólva is óriási szerencsénk volt, hogy megúsztuk szárazon, hála a mi dolgos kis védőangyalainknak.
De térjünk vissza a csillagokból a Földre. A hétvége másnapján aztán sétálni mentünk és amikor kikötöttünk a játszótéren, Bence büszkén vezette rajta végig Robit, megmutatva neki a kopottas, műanyag főző szettet, ami a játszó ékköve volt, annak ellenére, hogy néhány darabja szinte felismerhetetlenségig volt nyúzva.

Na, persze a mi drágánkat most sem lehetett félrevezetni, mert még egy összetört tárgyról is pontosan tudta, hogy micsoda, így amikor kihalászott egy pohárnak látszó tárgyat, a levegőbe emelve közölte, hogy „ká”, vagyis kávés csésze…
Á, dehogy is amiatt, mert engem látott jó párszor kávét inni, nem ez a lényeg, nem kell itt okoskodni, hmm. 😊 Tudta- és kész! Mint ahogyan azzal is tisztában volt, hogy a mérleghintába beásott gumi, aminek csak a teteje látszik ki a földből, az egy autó kereke akarna lenni…
„Tűtű”- hangzott is el azonnal az igazság pillanata, mielőtt még bárki is beakarná mesélni, hogy a gyerek úgysem érti, úgysem látja, úgysem veszi észre… Badarság! A gyerek mindent ért és tud -és azt is tudni akarja, hogy „miért?”
Amivel csak annyi a gond, hogy sok mindenre mi sem tudjuk a választ… Az emberi gyarlóságra amúgy sincs magyarázat, amire a legjobb példa akkoriban továbbra is a koronavírus ugrásra kész második hulláma volt. Elég, ha annyit mondok, hogy a körmösnél maszkban ülve, fültanúja voltam, amikor a fodrász csak annyit mondott a maszkban érkező vendégjének: „Leveheted, ha nem vagy parás.”
Ez az, amikor a professzionizmus találkozik a „megoldjuk okosba” életérzéssel. A pillanat, amikor rájössz, hogy a biztonságod nem a maszkokon vagy fertőtlenítőkön múlik, hanem azon, hogy mennyire vagy „parás” kérem szépen. Ha nem izzad a tenyered, a tüdőd is immunis, ez aztán a járványügyi védekezés a javából!
Fodrász: -Leveheted, ha nem vagy parás.
Vendég: - Köszi, akkor a vírusnak szólok, hogy maradjon távol, amíg vágod a frufrum. 

#törökmező #börzsöny #kirándulás #viharmágnes #családikaland #erdőjárás #retro #karanténnapló