99. Bejegyzés - A védőnő arra gyanakodott, hogy Bence egy profi orgazda…

Amikor egy státusz vizsgálat során megkérdezte tőlem, hogy a mi kicsi fiúnk vajon tud-e tárgyakat elrejteni, végem volt. Bár mindig is frappáns, életrevaló érdeklődéssel fordult irányunkba, de, hogy már belelátott a vesénkbe is, efelől nem volt kétségem. Úgy éreztem magam, mintha egy FBI ügynök próbálná kiszedni belőlem a titkos raktár koordinátáit.
Tipikusan az a helyzet állt elő, mint amikor még előző nap nevetséges pozíciókban próbáltad megfejteni, hogy mégis hová a fészkes forgószélbe keveredtek egyes játékok… Aztán másnap jön a szembesítés a fekete lyuk rejtélyének megfejthetetlen ügyiratával.
De most komolyan, nincs is annál hitelesebb védőnő a világon, mint aki a lehető legaktuálisabban tesz fel egy téged is rendkívül foglalkoztató fikciót. Szóval Bence rendszeresen eltüntetett tárgyakat, de amikor számon kértem rajta, hogy hol vannak, természetesen az angyali nézésével soha nem keverte magát gyanúba és mégis… Bár elhittem neki, hogy fogalma sincs hol lehetnek régen látott játékai, viszont azok kémiai úton elvileg nem párologhattak el.
Ennek ellenére a formabedobó kockáink mégis a lakás párhuzamos dimenzióiban váltak kámforrá… 

Úgy, hogy közben nem egy palotában laktunk, tehát túl sok bújtató opció nem születhetett, de mintha a lakás szegleteiben is lett volna néhány LOST formabedobónak falba illeszthető szegmense, mert kB. észrevétlenül vált eggyé a hellyel.
Tehát IGEN, a mi kedvenc védőnőnk megint beletrafált és belelátott az elmémbe, akár egy gondolatolvasó. Ki is fejtettem neki, hogy valójában Bence nemes egyszerűséggel nem pusztán elrejti, hanem hosszabb időre kivonja a forgalomból a számára említésre méltó tárgyakat…
De mialatt a fejtörő x akták feltárása igazán szórakoztató irányba is eltudott menni, a lassan egy hónapja folyó útépítés a világ összes dömpere ellenére sem tudott semmilyen értelemben fellelkesíteni minket, sőt! A logisztikai rémálom csak ezután következett! Robi a heti bevásárlások után már képtelen volt leparkolni a ház előtt, így egy utcával lejjebb kényszerült megállni…
Mire onnan hazacipelte a szatyrokat, úgy kellett megküzdenie az elemekkel és a gravitációval, hogy hozzá képest egy modern Herkules pitiáner kezdő volt. Tekintve, hogy biztosan hamarabb végzett az istálló takarítással, mint Robi az élelem hazadeportálásával…

De ha ez még mindig nem hozott volna éppen elég izgalmat, akkor jött még bőven fordulat, biztos, ami biztos, a kihívások mező teljesítésére.
Először a mosógépünk adta be a kulcsot, aminek a motorjavítása 25 ezer forintba fájt, mondjuk legalább újat nem kellett vennünk, igaz, hogy lassan több törődést igényelt, mint egy újszülött baba. Persze, ha tudtuk volna, hogy a java csak ezután jön, akkor inkább csendben nyugtázzuk ezt az összeget és nagy bölcsen mormoljuk, hogy van ennél lejjebb… Mert volt…
Bár az még a sors igazi iróniájaként akár stílusos pofára esés is lehetett volna, hogy a mosógépszerelő távozása után negyed órával befutottak az online rendelt Coccolinó öblítők tripla mennyiségben… Élen a nyelvöltögetős, ajándékba kapott plüss coccolinó macival, aki napokig emlékeztetett három szerencsétlen flótás naivitására. 

Ráadásul amíg várhattunk a beszerelésre hajazó, rendbe tett motorra, addig legalább lett egy századik plüssünk, ami tényleg hiánypótló volt, sínre került életünk tavaszán. Na, de, azt még nem is sejtettük, hogy a jéghegy csúcsa hamarosan egy következő pofonnal érkezik…Egy szombat reggel arra eszméltünk fel, hogy az útépítők már nemcsak az aszfaltot simították, de teljesen ingyen és bérmentve, átszabták a kocsink oldalát is…
Kár, hogy ez az extrém fazonigazítás végeredményben egymillió egyszáz ezer forintos kárt konstatált… Miközben mondanom sem kell, hogy sem térfigyelő kamera, sem térfigyelő nyugdíjas szeme sem látott az égvilágon semmit… A környékbeli nénik nyilván pont a csattanás időpontjában kezdtek kollektív meditációba, bezzeg amikor a három öblítőt hozták, a kerület valahány nyugdíjasa megfigyelési tartományon belül maradt…
Mondanom sem kell, hogy Robi nemcsak egyszerűen ideges lett, hanem felfokozott érzelmi állapotban tesztelte a magyar káromkodás szótár határait. Mert azért ahhoz nem fér kétség, hogy ilyen kárnál már egy snassz „fene egye meg” édes kevés, itt már egyenesen nyelvi bravúrokra van szükség. 

Végül a katasztrófa film akkor váltott át némi akció vígjátékra, amikor kiderült, hogy a Casco biztosítás hála a jó égnek fedezi a fantom pusztítás károkozásának 90%- át. Na, nem mintha a százezer forintos összeg ne fájt volna eszeveszetten, de legalább Robi így már kevésbé akart rontást küldeni az ismeretlen merénylőre… Azért természetesen a sűrűbbnél kicsit gyakrabban került emlegetésre a tettes Édesanyja, de hát valamit valamiért.
Azért mindez idő alatt nyilvánvalóan a mi Bencénk tartotta bennünk a pozitív lelkületet és folyamatosan beragyogta még a legreménytelenebb napokat is.
Elképesztő volt, hogy mennyire rajongott a Holdért és a Csillagokért, melyek bármilyen formában lekötötték a figyelmét, legyen az egy mese, csillagos, holdas mintájú rajz, matrica, ruhanemű, vagy maga az égi jelenség látványa. Szívmelengető cukiságbomba volt, amint például séta közben még nappali fénynél is észrevette a holdat és óriási lelkesedéssel mondogatta egymás után, hogy „Hód”. De, hogy a csillagokról se feledkezzünk meg, azok sem kerülték el a figyelmét, sőt! A nézd meg, Mik azok a csillagok! című könyvecskéjét például agyonnyúztuk napi szinten és ha netán úgy szippantotta volna be az agyam a tudást, mint egy szivacs, akkor már kívülről kellett volna fújnom a tartalmat…
Mondom ha… Mert az én agyam a szita és a márványtömb keverékével aratott és működött…
Sok minden átfolyt rajta és nehéz volt bármit is belefaragni, de ami egyszer belekerült, az ott is maradt az idők végezetéig… (majdnem)
Mindenesetre eme könyv nemcsak egyszerűen olvasmány volt, hanem túlélőművész is. Kifejezetten az a kötet lett, ami több orvosi beavatkozást igényelt, tekintve, hogy életben maradásának érdekében cellux özönökkel fogtuk egybe…
Ugyebár vannak könyvek, amik csak a polcokon porosodnak, míg más szerzemények nemcsak szólnak valamiről, hanem annyira agyonvonnak szeretve, mintha átmentek volna egy aszteroida- mezőn.