96. Bejegyzés - Annyit agyaltam, hogy én voltam a gondolatok gócpontja…

A kisugárzásom valószínűleg minimum egy adag mentális zűrzavart okozott volna a környező országokban is.
Nem volt elég a koronavírus, jött még kijárási tilalom és kecsegtető időjárások sora, olyan viharos széllel, amitől kezdtük magunkat a belterületi túlélés mestereinek érezni.
A legnagyobb kalandnak az számított, amint megpróbáltunk anélkül felmosni, hogy egymás útjában lennénk abban az amúgy is „borzalmasan tág lakásban… „
Időközben természetesen, komolyan kezdtem a saját és más idegeire is menni. Jelenlétemet oly mértékű nyugtalanság övezte, hogy ha lett volna ingereket és szabad levegőt tartalmazó utalvány, akkor Robi biztosan felvásárolta volna az összeset.
Mikor a sokadik napon aztán végre valahára kimehettünk sétálni, az az érzés egyenesen leírhatatlan volt, mintha váratlanul a Paradicsomba kerültem volna.
Ahogy megcsapta az orromat a levegő, azt hittem, hogy a végén még le kell szaladnom egy képzeletbeli recepcióra, hogy bejelentkezzem a külvilágba.

Ámbár meg kell mondjam, hogy a globális helyzet ellenére, ami valójában mindannyiunk életét befolyásolta, mégsem fordult a világ akkorát, amekkorát elvárható, vagy elképzelhető lett volna…
Nem kezdtek benne tiszteletteljes, megértő, udvarias emberek tolongani, tisztelet a kivételnek, akik nemcsak alkalmazkodtak a változásokhoz, de azonosultak is velük.
Azért sokaknak még a lehúzódás és a távolságtartás pusztán fogalomzavar volt, nem pedig elfogadott tény, sőt. Amikor helyettük mások kerültek egy fél utcányit, ők voltak a legjobban meglepődve rajta, olyan arcot vágva, mintha azt mondták volna: „Úgy fogjátok meg a kétméteres vonalzó végét, hogy ne is lássuk ahogy tartjátok.”
Ennek fényében, azaz ezzel egy időben, még volt merszük világszerte azt sugallni, hogyha otthon vagy és gyakorlatilag „megteheted”, hogy mindent is otthonról csinálj, akkor „használd ki.” De mit is??
A bezártságtól több időnk lesz, állították az életművészek, ami egyenlő azzal, vagy legalábbis egyet jelent azzal, hogy eljött a könyvolvasás, a műveltség és szórakozás Mekkája…

És ekkor jövök én egy buta kérdéssel, ami így szól: Miért lesz időm többet olvasni, miért lesz időm hobbikat elsajátítani, relaxálni, világatlaszt rajzolni, vagy ipari mennyiségben horgolni? Mert otthon vagyok? Ja, vagy úgy…
Akkor valószínűleg bizonyos életminőségben létező embereknek szólhatott eme bölcs meglátás, nem pedig az anyukákat célozhatta meg, feltételezhetően.
Mindenesetre egy falra hányt borsó volt és a nagy nesze semmi fogd meg jól pozitív megerősítés, arra vonatkozólag, hogy miért is jó nekünk a négy fal között.
Részemről nagyon szerencsésnek tartottam magamat azért, mert volt erkélyünk, volt kertünk, volt lehetőségünk, arra az eshetőségre, ha netán merész vállalkozás lenne kimenni a koronavírus óriási megmérettetésére.
Ez leginkább akkor fogant meg a fejemben, amikor folyamatosan hangsúlyozták és nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy az idősebbek „maradjanak otthon.” Na már most, többen is rettegtek annyira, hogy valóban ki sem merték tenni a lábukat, ami mondjuk egy panelban élő, erkéllyel sem rendelkező, akár még egyedül is élő embernek, egyet jelentett a magánnyal! Vagyis voltak kegyetlen árnyoldalak, buktatók, kihívások, amiket még nehezebbé tett a szabad levegőn való nulla tartózkodás, lehetőség hiányában.
Ehhez képest mi tapsolva üthettük volna össze a tenyerünket, hogy mennyire nagy mákunk van, hiszen nem voltunk sem idősek, sem panelba szorult beton töröttek.
Amellett, hogy minden megváltozott körülmény ellenére azért nagyon igyekeztünk Bencét benne tartani a napi rutinba, hiszen a mi kisemberünknek elképesztően fontos volt a megszokott sorrend. Ha abból bárki is ki merte zökkenteni, számíthatott rá, hogy a felháborodás nem marad szó nélkül…
Akárcsak az önállósodás felé való intenzív nyitottsága, ami Bence részéről folyamatosan nagy hangsúlyt kapott…
Igaz, hogy eleve soha nem lehetett őt egy elesett, visszahúzódóan félénk legénynek hívni, annak még csak a közelében sem volt, éppen ellenkezőleg.
Viszont emellett ráadásul olyan akaraterővel és lelkesedéssel lépkedett és járt- kelt rendületlenül, hogy ugyebár gyakran már túl bátran és túl talpraesetten is fogta meg a számára ismeretlen tárgyakat…
Pakolt és rendezkedett a játékai között, ha pedig valami kellett neki, akkor megszerezte, levette, hozta és vitte a fél játékkészletét, ha olyanja  volt…
Már pici korában is kifejezetten erős gyerek volt, emlékszem, amikor az első szülinapi tortáját is előbb akarta felemelni, mint megenni…

És ha már szóba került az evés, akkor azt is hozzá kell tennem, hogy a táplálék kézzel való bárminemű érintése közben sokkal inkább a kíváncsiság hajtotta, mint az éhség. Ámbár nyilvánvalóan voltak olyan ételek, amik sokkal inkább lázba hozták gyomrának űrtartalmát, de azért azt nem mondanám, hogy egy kis haspók veszett el benne…
Az étrendjét már kiskorában is a kompromisszummentes minőség jellemezte. Bár a kölesgolyók maximum a geometriai alapismereteit fejlesztették- azokkal csak játszott – a virslivel viszont egyértelmű volt a viszonya. Ha egy tányér virslit tettünk elé, az már nem egy étel volt számára, hanem egy projekt. Természetesen csak a kezével csipegetve volt hajlandó enni, nehogy már a villa bármit is elvegyen az élményből, még csak az kellett volna… 

Lényegében, mindent egybevetve, jó volt látni, hogy egy kiegyensúlyozott kisfiúnk van, aki egyszerre temperamentumos, kíváncsi, ugyanakkor szelíd és érző egyéniség.
Na, igen, a használjuk ki a koronavírus „maradj otthon” szlogenéhez meg csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy gyakorlatilag az egész környék építkezett, füvet nyírt, fát vágott, fúrt, faragott…
Aztán persze kibújt a szög a zsákból és kiderült, hogy a „maradj otthon” valójában egy kódolt üzenet.
A valódi jelentése valószínűleg a volt, hogy „maradj otthon”, de a következő időszakban legyél a környék legaktívabb, legidegesítőbb szomszédja! Kezdj bele a láncfűrészes meditációba reggel 7-kor, aztán jöhet az önkifejezés kalapáccsal, majd délben ki ne hagyd, az  elmaradhatatlan fűnyíró szimfóniáját… Értitek ugye? 

#karanténélet #maradjotthon #járvány #kijárásitilalom #pandémia #anyavagyok #őszinteanya