93. Bejegyzés - Hogyan változott a konyhánk egy dühöngővé, Home-Office?

Miután kis hazánkban is bezártak az iskolák, óvodák, kezdett az életünk is egyre intenzívebben bekorlátozódni.
Tény, hogy világéletemben egy antiszociális élőlény voltam, aki szűkebb családi és baráti körében tökéletesen jól érezte magát és különösképpen nem vágyott nagy felhajtásokra…
Viszont ettől függetlenül imádtam kimozdulni, szerettem megélni a szabadság határtalan pezsgését, hiszen soha nem viseltem jól az erőltetettséget és az olyan lehetetlen elvárásokat, amiknek minden áron működniük kellene.
Ami viszont egyre inkább körvonalazódott, az bizony éles ellentéttel ment szembe minden szabad döntéssel, helyette kiszámíthatatlan és zűrzavaros káoszt szült. Na, nem mintha az oka indokolatlan lett volna, de a hirtelensége viszont szerintem nagyon kapkodóra és elsőre nehezen emészthetőre sikeredett. Mindenesetre, mi akkor már jó ideje online rendeltük a bevásárlást, mint azt már korábbi írásaimban ecseteltem… Szóval a hírek hallatán, maximum aktívabban vetettük be magunkat a virtuális hipermarketbe, vagyis az első lépések azok voltak, amikor a gyorsaság jegyében telt meg a „kosarunk.”

Gondoltuk, biztos, ami biztos, legyen otthon kávé, pelenka és popsitörlő, a többé meg csak azért, hogy nehogy a végén még kényszerfogyókúrába kelljen kezdeni… Méltatlan lenne hozzám, akinek normál tempóban is igazi kihívások nehezítik meg a dolgát. No Comment.
A lényeg a lényegben mindent is félretéve az volt, ahogyan az „operatív törzs” szépen lassan, nemcsak a nappalinkba, de a gondolatainkba is befészkelte magát… Élen Müller Cecíliával, akit az ország minden szegletében úgy ismertek, mint a pontos időt, hiszen ő volt az a nem hivatalos családtag, aki naponta friss adatokkal jelentkezett be. Jelensége szinte már olyan fogalom lett, mint a Várólista, vagy a miniszterelnök. Bár nála jobban senki nem tudta a „közös nevezőt”, nem véletlenül lett a vicces mémesedés világbajnoknője.
Egyébként a rengeteg javaslat, korlátozás és társai között az egyik legek lege az volt számomra, amikor az iskola és ovi bezárás fényében, az idős nagymamák és nagypapák elszigetelődő bezárkózását kántálták…
Egyrészről érthető volt az óvintézkedés komoly hangvétele, viszont sokakban felmerült a kérdés, hogy az esetben, ha nem megoldható a Home - Office, akkor az otthonmaradó gyerekcsapatra, segítség hiányában, mégis ki a Jó Isten vigyáz majd? 

Nem is volt meglepő, amikor a pánikhangulat gyorsabban nőtt, mint eső után a gomba. Miközben kiürültek a bevásárlóközpontok, az üzletek nagy számban bezártak, nemcsak külföldre, de belföldre sem lehetett utazni…A legtöbb ember mentális fejlődésének behalására bőven elég volt az is, hogy a Sparban nem tudott összefutni a szomszéd Marikával, le kellett mondania a Thaiföldi utazást és jó ideig, lehetetlenné vált számára, hogy órákat shoppingoljon a Plázában…
A megmaradt halandó emberek ellenben, akik soha nem éltek különösképpen cifra palotában -ezek voltunk mi is- egyszerűen attól szenvedtek, hogy lassacskán egy szimpla séta sem jöhetett létre magától értetődő rutinnal. A kijárási tilalom olyan közel volt hozzánk, mint a lejárati dátum az utolsó doboz joghurton…

És itt jött képbe a Home- Office megoldása, ami úgy tört élre, mint egy divatikon, hogy valami újat mutasson, vagy inkább kihívások elé állítson sok – sok olyan családot, ahol nem volt „felesleges szoba, helyiség, kuckó, sarok, stb.”
Mi is azok közé tartoztunk, akik nem azon gondolkoztak, hogy melyik szoba legyen az iroda…
Mivel, akkor jelenleg egyetlen szobánk volt, ami azóta plusz eggyel bővült – csak semmi habzsi dőzsi- így pusztán a helymeghatározás volt kérdés, azaz rájönni arra, hogy melyik a legkevésbé zavartatott zóna…?
Persze az ember nem kergeti magát hiú ábrándokba és gyorsan rájön, hogy csak a konyha jöhet szóba, mint kirendeltség… 

Szóval gondolhatjátok, hogy a sok lehetőség közül, mennyit kellett törnünk a fejünket rajta, hogy a konyha melyik sarkába tegyünk egy „íróasztalt?” – más szóval konkretizálva egy annak látszó tárgyat. Hmm.
Főleg annak függvényében, hogy a milliárdnyi négyzetméteren fix helye volt a konyhabútornak és a tűzhelynek, a megmaradt terület pedig egyértelműen felhasználásra kényszerült kerülni. De! Őszintén szólva mi nagyon elégedettek voltunk vele, hogy egyáltalán tudtunk megoldást találni, még ha szűk keretek között is, de sikerült.
Azért nagyon nyíltan, szókimondóan annyit tudnék összefoglalóan mondani az otthoni munka adta lehetőségekről, hogy valóban megspórolható vele az utazással elvett idő és kétségkívül rugalmasabb körülményeket eredményez(hetne), ennek ellenére a mondat végén van egy hatalmas VISZONT…
A hűtő és a mikró szentélyében, a befejezett reggeli és az el nem mosogatott ebéd után, előtt, vagy közben dolgozni, mind a munkát folytatónak, mind pedig a munkát elszenvedőknek, minimum egy extrém sport. 

Nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor a Valóság című reality show találkozik a munka hétköznapjaival és a forgatókönyv pillanatok alatt szürreális tragikomédiába torkollik. Általában, ha belekezdtem volna egy szinte sorsdöntőnek számító félmondatba, akkor úgy robbant be Bence a konyhai „irodához” mint az apokalipszis negyedik lovasa.  Amikor pedig Robi felvette a fülhallgatót és kijelentette, hogy „Na, mindjárt kezdődik a meeting, a konyha levegője azonnal megváltozott. Nem a nyomás, vagy a páratartalom szintje, hanem a béke zuhant drámai sebességgel.
Én szinte biztosan tudtam, hogy ebben az öt perces időablakban ki fog törni a nem is akármilyen Bencés sírás, azt követően pedig gyötrődésének epicentrumában, Robi mindennél jobban koncentrál arra, hogy a némító gombot végig nyomva tartsa…
Mit is mondhatnék, a rengeteg kihívás közepette, tudatosan figyelmeztettük magunkat arra amit a pandémiás fejezet adott fel nekünk mindennapi leckének: A szellemi és testi értékeinknél már akkor sem volt fontosabb a világon…
Kivéve a kávét, pelenkát és a popsitörlőt, melyek a túlélés alapkövei és az élet globális fegyverei voltak. 

#HomeOfficeKonyha #Pandémia #CsaládiKáosz #MüllerCecília  #TúlélőFelszerelés  #MagyarValóság