91. Bejegyzés - Ébredéskor általában azt sem tudtam, hogy a Föld nevű bolygón vagyok-e, vagy csak egy rossz szimulációban keltem fel

Ellenben Bence, már az első pislogással, teljes harci díszben, rohamra készen ugrott ki az ágyból és úgy kapcsolt be, mint egy napindító rakéta.
Tizenhat hónapos lett, ami azzal járt együtt, hogy egy megdönthetetlen logikát követve rakta össze az élet dolgait, szemben velem, aki a kávé utáni túlélési stratégia alapján próbáltam lépést tartani vele. Akkoriban komolyan elhittem, hogy nem fogunk minden áldott nap, beleértve a hétvégét is, hajnali fél hat és hat között felkelni, gondoltam egyszer majd a változás ránk rontja az ajtót… Nyilván egyáltalán nem így történt, hanem…
Ilyenkor mindig azzal nyugtattam magam, hogy még ha korán is kelünk, legalább az éjszakai zombi módot lekapcsolhattuk és elküldhettük nyugdíjba.
Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy igencsak hosszútávra kel terveznünk a koránkelési rituálét, mondjuk örökre? Mindenesetre a későbbiek folyamán, ha véletlenül, nagy ritkán, reggel nyolcig aludtunk, akkor szinte felriadva ütött szöget a fejünkben, hogy vajon a gyerek elszökött a cirkuszba, vagy ami rosszabb: mi estünk kómába?! 

Viszont ez már egy másik történet, ami a közeljövőre nyúlik vissza, egyelőre a helyzetet konkretizálom, vagy mi… Szóval maradjunk a tárgynál.
Vagyis a lényeg az, hogy Bencénknek mintha lett volna egy képzeletbeli ébresztőórája, méghozzá a tudatalattijába rögzítve, ami pontban ugyanazon hajnali órákban, megszállottan kitépte belőle az álom utolsó szikráját is.  Merthogy nemcsak azokon a napokon pattant ki a szeme, amikor az apukája dolgozni indult, de onnantól kezdve a biológiai órája folyamatos zaklatásba kezdett…
Robi hiába járkált lábujjhegyen, mint egy ninja- kém, aki a taposóaknákat kerülgeti a padlón, a kisfiúnk csakrái azonnal kinyíltak és radarjai bemértek valahány hanganyagot.
Piszokul kimerítő volt azt figyelni, hogy Bence figyel… És úgy tenni, mintha én nem figyelném azt, amit pontosan tudok, de nem vehetem észre…
A másik dolog, ami igencsak fejtörést tudott okozni nekünk, az időjáráshoz való alkalmazkodás…
Ugyanis előfordult az is, amikor konkrétan a viharos szél fogságába estünk és négy napig nem tudtunk kimenni sétálni. Én azt hittem megkattanok tőle, hogy a porszívón kívül más tárgyat nem tudtam tologatni és nagyjából a teljes mozgásterem, lakáson belülre korlátozódott. De ez még hagyján volt ahhoz képest, amikor nyilvánvalóan tisztában voltam vele, hogy egy kis örökmozgó energiabombát nem fogok tudni maximálisan lefárasztani. Arról nem beszélve, hogy lassan tornádó nélkül is a plafonon kezdett járni, mivel nem történt olyan érdemleges, nagyobb távú mozgás, ami kivételesen nem csak a szobától tartott a WC ajtóig bezáróan. 

Igaz, hogy azért az asztalról rendszeresen a radiátorra mászott és végtére is nem volt lassan a szobában olyan tárgy, ahol a mi aktivistánk ne járt volna, viszont egy hegymászónak mindig szüksége van újabb kihívásokra, gondolom én… Mert anya nem lehet eléggé agyhalott a rengeteg aggódalom rázúduló forgatagától.
Vagyis, ha egy többnapos kihívás a bekövetkező sétától válik valóra, akkor az teljes mértékben rendben van, sőt. 
Erről jut eszembe: Anyukaként az egyik legfontosabb bölcs hozzáállás, ha soha nem hasonlítjuk össze a gyermekünket másokéval, amit tudom, hogy hihetetlenül elképzelhetetlen megállni…
Már csak ha azt vesszük, hogy elég összetalálkozni egy másik szülővel a homokozóban és vége…  Összeomlik a kártyavár, néhány szépen csomagolt szó pedig nemcsak lehúz, de lényegében lehoz az életről… 

Jó szándéknak álcázva szembesít azzal, ami „nálatok még nincs”, de másról sem beszél, mint arról, hogy bezzeg az övé milyen tökéletes csemete és a többi és a többi…
Ne dőlj be neki! Egyszerűen csak nézz a gyermekedre, akire TE napról napra büszkébb vagy, hiszen csak az számít, hogy TI egymással összhangban vagytok, amit semmi és senki sem befolyásolhat. 
A gyermeknevelés nem egy verseny, ahol helyezettek vannak, hanem egy nagyszabású improvizációs színház, melyben a gyermekek visznek fordulatokat a történetbe. Az pedig mindenkitől független, személyes siker, amint anya és apa keze alatt, végül minden a helyére kerül. 

#gyereknevelés #család #anyavagyok #energiabomba #valóságszülőktől