89. Bejegyzés - Az első dolog, ami eszembe jutott: Vajon ez csapda?

A kisfiam egybefüggő kétórás alvása, számomra felért egy rögtönzött luxusszabadsággal. Bár másfél órát azzal töltöttem, hogy nem értettem mi történik…
Azt azért mondjuk sejtettem, hogy örökre nem marad így, meglesz az egésznek a böjtje, mégis elképesztett a növekedési ráta jelentős emelkedése.
Eltudjátok képzelni milyen mennyei érzés, amikor arcon csap titeket egy hosszabb idő intervalluma és ti szinte zavarba jöttök a váratlan fordulattól?
Ráadásul egyelőre abban sem vagytok biztosak, hogy nektek kell- e átvenni a „csomagot”, vagy rossz címre jött a szokatlan összeállítás…
Na, nem mintha nem lett volna tonna számra lemaradásom és bepótolni valóm, de nem tudtam biztosan, hogy ki akar belőlem gúnyt űzni és miért?
Ellenben örültem a jelenségnek, szó mi szó, ráadásul ez pont olyan volt, amit szintén nem kaptam könnyedén meg, ergo még talán tartós is lehetett volna, de természetesen nem volt az…😉
Viszont igen, a lényeg az, hogy nálunk is beindult, valami alváshoz egyre jobban hasonlító folyamat.
De, hogy fokozzam az életemben történt hihetetlen fejlődéseket, azt vettem észre magamon, hogy egyre inkább képessé válok a nehézségek spirituális megközelítésére, sőt.
Az is előfordult velem nem egyszer, hogy sajátoménak véltem egy elém sodródó idézetet, amivel kapcsolatban, az az érzésem támadt, mintha nekem címezték volna… 

Például egy alkalommal, amikor Robival és Bencénkkel a Kopaszi gáton csavarogtunk, az egyik étterem falán nagyon megtetszett a boldogságról szóló kis eszmefuttatás, ami Heinrich Heine gondolatait keltette életre és így szólt:
„a boldogság könnyelmű fruska, nem időz sokat egy helyen, hajad szemedből elsimítja, megcsókol, s tűnik hirtelen. „
Tudom – tudom, elsőre talán elég abszurdnak tűnik, kicsit szomorkás, reménytelenséget ébresztő, de más megközelítésből a mondanivalója, őszinte, szép értelmet nyer…
Ezzel azt akarom mondani, hogy várd ki a végét és véletlenül se ijedj meg: ez a bejegyzés nem egy irodalmi esszé, csak egy spontán észrevétel…
Hiszen olyan sokat halljuk, pont olyantól, akinek látszólag mindene megvan, hogy nem boldog, netán mi is teszünk meggondolatlanul ilyen kijelentéseket, ugyebár? Viszont elgondolkodtunk valaha is azon, hogy valójában mi is az a boldogság? De most komolyan kérdezem… Mert én anyaként egyre gyakrabban tettem fel magamnak ezt a kérdést, bármily agyament is.
Közben pedig szerettem volna azt hazudni magamnak, hogy tudom a választ, pedig valójában erre nincs is válasz, vagy mégis van? Netán egész egyszerűen csak túl sokat agyaltam a nagy semmin?
Mindenesetre arra jutottam, hogy a boldogság semmiképpen sem egy tartós dolog, mert a szerepe nem is az állandóság. Kizárt, hogy állandóan madarat lehessen fogatni velünk és folyton a fellegekben járjunk, ámbár intenzív szakaszában csordultig tölt pozitív energiával, felemel és reményt ad. 

Majd később lecsendesülve hálaként és elégedett tudatosságként mindennap jelen marad az életünkben, kicsit más formában.
Én úgy gondolom, hogy a boldogság nem tökéletesség, vagy állandó örömteljes mámor. Ehelyett viszont egy vándor, aki biztat, amikor szükségünk van rá, folyamatosan visszatérve csókol meg, hogy átéld sugarát, mígnem nagy hirtelen elillan. Lényegében a boldogság nem hosszútávú társunk, ellentétben a hit erejével, a kitartóan létező kapaszkodónkkal…
És ha már a hitnél tartunk: többször hangoztatom, mert nagyon felemelőnek tartom annak tényét, hogy valahányszor hiszünk valamiben, mekkora hatalmas erőbázisnak vagyunk részesei!
Számomra egyértelműen – hiszen több bejegyzésemben is taglaltam már – a védőangyalokba vetett bizonyosságom jelenti a hitet.
Bevallom, hogy valahányszor kérek égi segítséget, mindannyiszor lélekemelő állapotként élem meg annak felismerését. Egészen pontosan azt, amikor ráeszmélek: valamilyen formában megkaptam a támogatást.
Nem beszélve arról, hogy Bence születési dátuma már önmagában véve is misztikus, spirituális tartalmat sugall. 

Pedig higgyétek el, hogy Bence születése előtti életmódom parányi hányadában sem méltattam figyelemre semmiféle dátumot, sőt. Egyáltalán nem figyeltem egyetlen dátumra sem, örültem, ha tudtam, hogy egyáltalán hányadika van aznap és mondjuk mikor született X, Y.
Aztán történt valami nagyon különleges velem, ami mindent megváltoztatott...😇
Egy volt kollégám, akivel kísérteties hasonlóság volt köztünk gondolkodásilag, természetre és habitusra egyaránt, folyamatosan keresztezni kezdte az én dátumaimat a sajátjával… Rádöbbentünk, hogy több olyan dátum is van a tarsolyunkban, ami nem teljesen véletlenül, valamilyen úton – módon összekapcsolta a vele történt eseményeket az én életszakaszommal.
Augusztus 29- én született a lánya, én pedig pontosan ezen a napon, nyilván egy másik évben, kezdtem el vele dolgozni egy benzinkúton.
Imádta a nagymamáját, aki december 17- én halt meg, én pedig ezen a napon láttam egy hullócsillagot az égen, aminek látványától különös melegség és boldogság fogott el. Mindez fél ötkor történt velem nem mellesleg, amikor is óramű pontossággal, pont ekkor tudta meg a volt nejétől, hogy lányának lombikprogramja ebben az órában vált biztossá! De ez még mind semmi!
Ugyanis, amikor terhesen már tűkön ültem és nagyon szerettem volna tudni, hogy vajon melyik napon is születik meg életünk legnagyobb csodája, akkor azt kívántam, bárcsak egy álom megmutatná a kisfiúnk születésének pontos idejét.
Aztán váratlanul felhívott a kollégám és azt mondta fogjak egy papírt és írjam rá a következő három számot: 10, 12, 14. 

Először nem esett le, hogy mi a fészkes Fene ütött belé és vajon bevett-e valamit, attól beszél-e ennyire mellé…
Gondoltam, biztos, ami biztos, végig higgadt maradok és támogatom, bármilyen pillanatnyi elmezavarral is küzd, mellette állok.
Míg egyszeriben megvilágosodtam és összeállt a kép, helyére kerültek a dolgok és szinte biztosra vettem, hogy a mi Bencénk születésének napját rejti a három szám… A kollégám álmában ugyanis határozottan megmutatták magukat, teljes valójukban, nem fért hozzá kétség! 
Bence végül október 14- én megszületett, 10.14- én, pont úgy, ahogy az égiek tudtunkra adták.  Igaz, hogy a 12 -es szám jelentőségére azóta sem sikerült rájönnöm, de ami késik, nem múlik.
Ámbár sokáig úgy emlékeztem, hogy Bence éjfélkor született, ám mint kiderült, tíz óra 25 perckor látta meg a napvilágot. Ergo a 12 -es szám egyelőre az agyam szüleménye, más motivációjára ez idáig nem derült fény…
És akkor még nem is beszéltem arról a nagyon különleges, bizonyos ajándékba kapott könyvről, egyetemben Bence könyv ínyenc szokásaival… 

Folyt. köv.