86. Bejegyzés - A Tatai kiruccanásról annyit álmodoztam, hogy már a kávémat is tócsában ittam!

Azért is volt számunkra különlegesen izgalmas hármasban kikapcsolódni, mert nem akármikor szerettünk volna ott tölteni pár napot, hanem éppen Szilveszterkor.
Ami ugyebár szintén soha nem volt a kedvenc ünnepeim egyike, mert nemcsak idegbajt kaptam a véget nem érő petárdázástól, de nem is sikerült átadnom magam eme tevékenység megfoghatatlan örömforrásának. Az addig rendben is lenne, hogy nem vagyunk egyformák, de ebben az esetben a különbségek olyan mértékeket öltöttek, ami szó szerint ütközött az elveimmel. Persze, gondolom egy picike kis bolondozás, minimálisan esetleg bele kellett volna férjen, hogy bárki is kiélje elnyomott szenvedélyét… Mert lássuk be, mindannyiunknak van egy kimondatlan mániája, legyen az, titkolt ártalmatlan, vagy vállalt káros, netán vállalhatatlanul ártalmatlan, vagy vállalhatóan káros, mit tudom én.
Ám amikor már arról van szó, hogy este tízkor egy bombatámadás célkeresztjében érezzük magunkat a nappalink kellős közepén, akkor finoman szólva is mindennek van határa. Tudom, hogy ezzel most két partra szakadok és vagy népszerű, vagy népszerűtlen leszek, viszont semmiképpen sem közömbös, de miért játszanám meg magam, sőt…
Ráadásul sem a nyarat, sem a Karácsonyt nem szeretem, ami már önmagában sem állná meg a helyét a közösségi oldalakon, de, hogy még a Szilveszteri petárdázást is rühellem, az gondolom már több a soknál…😅

Na, de ott tartottunk, hogy mire is készültünk, miért és hogyan, hová és mennyi időre? 
Tatára indultunk, hogy ott töltsük a Szilvesztert, ahol konkrétan tilos volt a petárdázás, aminek ténye tulajdonképpen még inkább fokozta a hely iránti alapvető rajongásomat…
Aztán amikor megérkeztünk egy nyugalmat árasztó, békés környezetbe, elkönyveltem, hogy olyan jó kis helyen leszünk, melynek varázsából fel sem fogok tudni ébredni, leszámítva egy aprócska trollt…
Úgy hívták: klímaberendezés, vagy ha jobban tetszik hűtő – fűtő rendszer, ami decemberben szerencsére meleget igyekezett volna csinálni, de ahogyan tette, az hagyott némi kívánnivalót maga után. Először azt hittem sokkot kapok, vagy szembe röhögöm saját magamat. Mert nyilván elég provokálóan festett az a helyzet, ahogyan egy család elmenekült a Szilveszter zaja elől a mennyországba, ahol egy fűtőberendezés gyári motorhangja inkább egy üzemi területre emlékeztette őket, mint pihenőövezetre…

Mit mondjak, rendesen kiakadtam, mert mindenre számítottam, de egy hangos fűtésre semmiképpen sem, tekintve a szállás makulátlan kilétét és a környék töretlen szépségét. Szóval úgy bámultam magam elé, feltéve a költői kérdést, hogy ez valami kandi kamerás vicc, vagy komolyan a másik harminc vendéget nem zavarja a borzalmas zúgás, netán a mi szobánkban van egész Tata Fűtőszolgáltató Zrt-je?!
Azután, miután kihisztiztem magamat és kezdtem feladni távoli terveim, illetve az utolsó szikra reményeim is hamuvá parázslottak, na akkor…
Robi megfejtette az Öreg Tó elveszett kincseit és fény derült a Titokra, ami szó szerint egy karnyújtásnyira volt tőlünk. Figyelj, mert nagyon kézenfekvőnek kellett volna lennie, annak, ami nekem már matek. Vagyis először is, a szoba nagyon ki volt hűlve, tehát full fel volt véve a fűtés, ami olyan nagy munkába kezdett, hogy szerintem a környék fázós állatait is simán odacsábította volna.

Másrészt pedig állítható volt a sebesség, ezáltal tehát tompult és monoton fújásba ment át a hangos, hajmeresztő búgás. Ettől függetlenül, nem értettem kinek az ötlete volt és milyen tervezés, költséghatékony megoldását tükrözte, de legalább ki lehetett bírni abban a formában, még ha szeretni nem is. A szállás viszont igazán barátságos és kényelmes volt, egyetlen szobával, hatalmas ággyal, ami igazából pár napra nagyon kedves kis kuckót nyújtott hármunknak.

Csodálatos volt sétálni a környéken, élvezni a csendet, a jó levegőt, az emberek teljesen más mentalitását.
Bár azon kicsit aggódtunk, hogy a mi nagyon mozgékony kicsi gyermekünk, hogyan fogja kiélni magát néhány négyzetméteren, de igyekeztünk az állandó programozással, csavargással lefárasztani őt. Persze ez korántsem jelentette, hogy nem kellett a szobában különféle intézkedéseket tenni, tárgyakat máshová helyezni, gyakorlatilag gyerekbiztossá tenni az övezetet…
Természetesen a bázist gyerekzáras dekorációk felhasználása nélkül kellett kivitelezni, ami végül majdnem tökélyre lett fejlesztve.
Bence pedig még a szoba kis területén is folyamatosan járt – kelt, nem tudott egy helyben megülni. Megunhatatlan csacsogással ismételgette, remekül elsajátított, táguló szókincsének töredékét, ami nagyrészt az ana, mam, nyam, baba, pápá és a tőlem átvett ajjaj szavakból tevődött össze. 😏😂
Határozottan tanúsíthatom, hogy csak azért, mert nem tudott válaszolni, még nagyon is volt véleménye. Már akkor is.

#story #PetárdaTilalom #Tata #TataiKaland #GyerekesUtazás