Hogy mi is a felnőttes táplálkozás netovábbja?

Nálunk is eljött a nagy pillanat, amikor a mi drága egyetlen gyermekünk annak rendje és módja szerint már kevésbé kerülgetve a forró kását, belekóstolt. Természetesen és nyilvánvalóan onnantól kezdve a széklete is más arcát mutatta, annak minden tulajdonságával… Ennél óvatosabb finomkodással nem tudtam körülírni, mert az éppen olyan lehetetlenség lenne, mint, hogy valamit tömören és két mondatban vázoljak fel. 😏
No, de nincs is ebben semmi elfogadhatatlan és követhetetlen, sőt. Végtére is nálunk ez sem ment simán, sem pedig laza, könnyed csettintésre, mint ahogy gyorsan és ideje korán sem… Egyáltalán nem ment magától, mint a mesében, vagy a szuper anyás facebook történetekben, ahol a gyermek mindent is eszik…
Boldogan, három foggal rágcsálva a kőkemény, masszív életveszélyeket. Szóval ezt a részt át is ugornám és helyette inkább rátérek a realisztikus valóságra.
Nem is untatnálak titeket azzal sem, hogy próbálkozások mindig is voltak, amikor a nagy könyvben megvolt írva és eljött az ideje, de igazából semmi sem az elvártak szerint vált használhatóvá, hanem Bence szabad akaratából. Ennek függvényében akár örömtáncot is járhattam volna, amikor a csirke pöris tészta után, nassolni valónak, még egy almaszószos bébiétel is emésztési fázisba került, a szó legszorosabb értelmében.
Aztán a tápszer fogyasztás melletti kajálások persze távoztak is, annak rendje és módja szerint, ami hosszútávon megtanított rá, hogyan kell visszatartanom a lélegzetem. 😂
Hozzáteszem, hogy mindeközben kíméletlenül nekilóduló gyerkőcünk tisztába tétele, nem túlzás volt azt állítani, hogy eleve Nobel díjas alakítás volt, ezért meg voltam róla győződve, hogy tovább már nem is lehetne bonyolítani a körülményeket… Lehetett!

Az még hagyján, hogy bőségesen elvégezte nagy dolgát, de konkrétan kikakilt a pelenkájából, aminek hogyan-ja őszintén szólva, számomra komolyan X akta lett a mai napig…
A Body, ami elvileg a pelenkát tartotta volna, ezúttal egy nagy kupac 💩 rejtett védelmezőn, valószínűleg annak tartását igyekezvén egybehangolni. 😂😁
Mondanom sem kell, hogy mindez csak addig maradt stabil, amíg ki nem csomagoltam, mert akkor aztán minden tartás, beleértve az enyémet is, odalett. 😅
Az egy dolog, hogy nyakig lettem benne és az sem volt kérdés, hogy Bencét át kell-e öltöztetnem, pusztán csak annyi óhaj- sóhaj merült fel bennem, hogyan?!
A Bodyból kibújtatni a fejénél, annak fényében, hogy a buksija ne legyen csupa kaki, finoman szólva is izgalmas játszma volt. De ugyebár egy anyának nincsen lehetetlen és több folyosós műveleten is át tud lapátolni, ha kell, szóval nekem is sikerült! ✌
Aztán jöhetett a WC papír, nejlonzacskó, szennyes ruha tartó és társai, pontosan ebben a sorrendben…
Ergo, mint a mellékelt ábra is mutatja, a mi kis Bencénkkel az élet mindig tartogatott meglepetéseket, viszont minden nehézkes napnak megvolt a sajátos szépsége. Köztünk nem létezett olyan váratlan fordulat, ami ne tudott volna megszelídülni, hiszen a szívünk csordultig volt tele szeretettel.
2019. október 14 – én pedig a mi kis büszkeségünk most már kapaszkodás nélkül is megtette a lépéseit határozottan és annyira, de annyira ügyesen, hogy az csak na. Rendíthetetlenül és fáradhatatlanul mászkált a kis kék,vagy fehér cipőcskéiben, kézen fogva vagy anélkül, bátran nekilódulva a semmibe. Természetesen az indulás mikorjai és miértjei oly mértékben voltak kiszámíthatatlanok, hogy tovább növelték a mi meglepettségi skáláink ugródeszkáit.
Azért megnyugtatok mindenkit, hogy ettől függetlenül semmi szín alatt nem hagyta volna ki az ajtókon való csimpaszkodást, vagy a forgószékkel folytatott megunhatatlan fogócskát.

És amint figyeltem a pöttöm kis ügyességi bajnokunkat, elképedtem azon, hogy az ő csodálatos megszületése milyen szélsőséges erőkkel formált át szinte mindent. A legnagyobb dolog az életben, amit kaphattunk, a mi Bencénk volt!
Ráadásul szerintem a gyereknevelés ténylegesen egy nagyon összetett és rendkívül fejlesztő tevékenységek egybefüggő köre, vagy mi a szösz. 😘
A türelem, a kreativitás, a találékonyság, a rugalmasság és a játékosság folyamatos vizsgája.  Mindig tud újat mutatni, mindig tartogat valami felemelőt, vagy éppen valami buktatót és mindezt folyamatos körforgásban teszi velünk.
De ez mégis valahogy így van jól…
Egyáltalán elképzelhető, hogy minden azonnal sikerüljön és a végén még csak azt sem érezzük, hogy valami nem stimmel? 🙏
Na, ebbe azért szívesen belekóstolnék egy kicsit…