84. Bejegyzés - A mi kisfiúnk spirituális szempontból, valóban egy „hídember”?
Amikor tök véletlenül egy Gyömrői, szabadtéri rendezvénybe csöppentünk, volt szerencsénk egy nagyon hitelesnek tűnő szaktanácsadó hölgyhöz, aki egy megszólítással törte meg a bámészkodásunkat. Egy kicsit cseverésztünk -és miután kifejtettem neki, hogy mennyire hiszek az angyalok létezésében, megkérdezte, hogy Bence mikor született.
Büszkén mondtuk neki, hogy pár napja lett egy éves, de még mielőtt ismételten elérzékenyültem volna, elkanyarodtunk a biorezonanciához, ami nyilván engem is foglalkoztatott egy bizonyos pontig.
Már akkor is úgy voltam vele, hogyha lenne rá egy kisebb vagyonunk, akkor akár rendszeresen is eljárhatnánk effajta állapotfelmérésre, ahol aztán minden idegszálunkat is megismerhetnénk közelebbről, de… Jó az ábrándozás!
Mondanom sem kell, hogy nem volt felesleges bankjegyünk hasonló abrakadabrára sem, amit nem azért hívok így mert nem hiszek benne, sőt, nem kételkedem abban, hogy jól működhet, hozzáértő szakember közreműködésével. Viszont számomra egy olyan belső varázslatról van szó, ami alapvetően maga lehetne a csoda, hiszen megismerhetnénk testünk ismeretlen rezgéseit, amihez naná, hogy nekem is lett volna kedvem, badarság lett volna kihagynom. Biztos, ami biztos, mellé egy talpmasszázst is simán bevállaltam volna, az nem is volt kérdés…
Viszont sajnos valahányszor be kellett látnom, hogy az anyagi keretünk nagyon szűkös volt ahhoz, hogy effajta luxust megengedhessünk magunknak, szóval egyelőre ezek a dolgok is mentek a bakancslistához pihenni, remélem nem az örökkévalóságig.
De mi is a lényeg, amire ki akartam lyukadni? Mindenképpen az, amikor a Biorezonanciával foglalkozó hölgy olyan határozottan nevezte Bencét „hídembernek”, aminek tényét akkor is elhittem volna, ha egyáltalán nem lettem volna az ezoterika nagy híve.
A mi drága kisfiúnk valóban olyan volt, mint egy összekötő kapocs, ugyanis a számára fontos embereket szerette együtt látni és ha netán apa és anya a lakás egyik, vagy másik pontjában volt, akkor valamiképpen keresett módot arra, hogy hárman legyünk egy helyen…
Nyilvánvaló volt, hogy első évesen egyelőre ilyen szinten állta meg a helyét a „hídember” fogalom, de sejtettem, hogy eljön az idő, amikor a hiányzó darabkák is egyetlenné állnak össze.
Hozzáteszem, hogy míg a legtöbb családban azért a gyermek egy iciri picirit jobban ragaszkodik egyik- vagy másik szülőhöz, nálunk ez a mai napig sincs így, ami szerintem nagyon érdekes…
Ergo, Bence kötődése tulajdonképpen mindig is nagyon egybefüggő volt és akkor érezte magát a legjobban, ha mindketten a közelében voltunk. Szóval végül is, egyelőre ennyiben mutatta meg az élet azt a tényleges „hídember” kapcsolódást, de még egyszer mondom, hogy volt egy olyan sanda gyanúm: az egésznek egy napon még nagy jelentősége lesz.
Ami viszont stabilan biztos volt, az Bence nyolc darab, éles foga és annak nagyon intenzív használata…Minden egyes etetésnél, igyekeztem neki azzal az óvatossággal adogatni a menüt, hogy a megfelelő pillanatban sikerüljön kijönnöm a szájából, mielőtt ujjak helyett már csak csonkjaim maradnának. 😅De egyébként is olyan gyorsan történő változásokon mentünk keresztül, amire csak kapkodtam a fejem, ha nem pont az ujjaimat mentettem meg.
Hol volt az az időszak már, amikor reggel felkeltem és idillikus hangulatban iszogattam a kávémat, amíg Bence gügyögött, vagy szuszogott mellettem a pihenőszékében?
Valószínűleg már árkon bokron túl járt és átváltott egy új korszakába. Méghozzá egy sokkal aktívabb, mozgékonyabb korszakba, amiről akkor még azt hittem, hogy nehéz lesz majd felülmúlni… He–he.
Ennél nagyobbat már nem is tévedhettem volna, kivéve, hogy még így is volt bőven mit überelni.
Amúgy pedig, tudjátok ez részemről tipikusan a kezdő anyuka naivitása volt, amikor még nem tudtam mihez hasonlítani és nem volt egy örökös mércém, mígnem jó pár év múlva leesett a tantusz.
De erről majd aktuálisan fogok tudni sokat mesélni, addig is azon töröm magam, hogy egy időgéppel átérjek VISSZA A JÖVŐBE, ahová Michael J. Fox helyett titeket viszlek magammal, csak tartsatok ki. Azzal együtt, hogy addig viszont rengeteg minden vár még ránk, mint például majdan egy költözés.
Ám még mielőtt a lehetetlen kínkeservesen sikerülne is nekünk, nem is mi lennénk, ha nem várna még ránk az ajtók és ablakok cseréje is, de mindenekelőtt a lépcső elkészülése…
Anélkül aligha jutnánk fel az emeleti lakásba, hacsak nem a konyhából járható csigalépcsőn, ahol viszont lehetetlen bármit is le vagy felvinni…
Magyarán, a világon a legjobb érzés, amikor minden következik mindenből, de az egész folyamathoz átszellemülni maga a kihívás.
Szerintem majdnem olyan, mintha harcolnánk a függetlenségünkért egy atomjaira hulló háborúban…
#angyal #ezotéria #hídember
Megjegyzések
Megjegyzés küldése