76. Bejegyzés - DIFER teszt, eldobom az agyam, segítség!

Legalábbis jómagam olyannyira lehidaltam, kiakadtam, kitértem a hitemből, hogy azt csak akkor tudjátok elképzelni igazán, ha Ti is átmentetek ugyanezen…
Először is tisztázzuk mindjárt az elején, hogy ez a bejegyzés kivételesen rendhagyó lesz, ugyanis nem a megszokott formában íródik.
Mire gondolok pontosan, mert halvány lila gőzötök nincs róla? Teljesen megértem és nagyon is igazat adok nektek, mert egyelőre én is spontán estem neki ennek a bevezetőnek, ami azt jelenti, hogy fogalmam sincs róla mi fog belőle kisülni. Az egészen biztos, hogy nem fogom szépíteni a dolgokat, de túlmagyarázni sem – jó, azért erre nem vennék mérget- viszont mindjárt megkísérlem pontosítani miről is zagyválok itt össze- vissza.
Igyekeztem korábban leszögezni, hogy a mi családi drámáink, szatirikus vígjátékaink, életszagú, szókimondó történeteink a kezdetektől zajlanak egészen a máig, ámbár talán rendkívül lassan… Természetesen azért van ez így, mivel nekem hiába vannak életutunk minden fordulatáról jegyzeteim, sokáig csak ültem rajtuk… Bocsi. Mire életünk folyamán egy kicsit – mondom kicsit – nyugodtabb szakaszba érkeztünk, rászántam magam végre valahára és időt szakítottam rá, hogy megvalósítsam egyik nagy vágyamat: nekikezdjek ennek a BLOGNAK, de úgy Istenigazából. Viszont mindez ugyebár azt is jelentette, hogy a terhességemtől indulok neki hosszú lelki fröccsömnek, mígnem hamarosan majdcsak kilyukadok oda, ahol most tartunk. 

Erről még csak annyit, hogy ne csüggedjetek, mivel a velünk sodródó siker és bukott storyk annyira reálisak és általánosak, nem évhez kötöttek, hogy az időbeli különbségek fel sem fognak nektek tűnni. Úgy gondolom, hogy bármikor aktuálisak egy anya, egy nő, egy család számára, főleg ha az élete ugyanolyan küzdelmes kényszerhelyzetekből, pofára esésekből és ujjongó felemelkedésekből tevődik össze, mint a miénk…De az Isten szerelmére, térjek már a lényegre, szerinted is? Vagyis ebben a bejegyzésben nem egy korábbi eseményről mesélek, hanem egy kicsit elkalandozok a jelenbe…
Konkrétan frissen és ropogósan szeretném megosztani veletek a gondolataimat, mert úgy érzem, ennek most jött el az ideje. Nem várhat, ki kell jönnie, meg kell születnie, fel kell robbannia, hogy aztán elengedjem útjára, amerre lát. 

Persze lehet ezzel egyet érteni, vagy egyet nem érteni, együtt érezni, vagy értetlenül rácsodálkozni, az már nyilvánvalóan mindenkinek szíve joga lesz…
Hozzáteszem, hogy nekem a legfőbb célom az, hogy esetlegesen megtörjem a csöndet, képviseljem azt, hogy vannak olyan szülők még az univerzumban – remélhetőleg rajtam kívül még sokan – akik utálják a görcsös erőlködést!
Nem a székrekedésre, hanem arra a bizonyos DIFER tesztre gondolok, amiről első hallásra azt sem tudtam, hogy eszik- e vagy isszák, de tuti, hogy mindenmentes ínyencség. Érzelem, empátia és mosolymentes teszt, ami ÁLLÍTÓLAG sokkal jobban ismeri a gyermekünket, mint mi magunk… 

A mi kis DIFER cukiságunk tulajdonképpen felszeretné mérni, hogy gyermekünk alkalmas- e az iskolai tanulmányok megkezdésére. Hmm. Eddig olyan jól hangzik, olyan ártatlanul, logikusan, de ez csak addig tart, amíg ki nem derül, hogy pontosan miről is szól a mi drágalátos tesztünk. Mert amit nekünk okoz szülőknek, az megkérdőjelezi azt, hogy egyáltalán mi a sz@rt műveltünk a gyermekünkkel hat éven keresztül otthon? Hogyhogy még nem tud számolni, osztani, kivonni, nem ül késsel, villával az étkezőasztalnál fegyelmezetten, választékosan mesélve a tegnapi híradót, újságot böngészve a kezében?
Azért mert nem a felnőtt korát, hanem a gyerek korát szeretné élni, ha hagynák neki! 

Mi értelme lenne előre megtanulnia számolni, írni, olvasni? Hiszen azért fogja megkezdeni az iskolát, hogy OTT ELSAJÁTÍTSA AZ ÉLETKORÁNAK  MEGFELELŐ TUDÁST! Ennek azonban ellentmondó annak ténye, hogy már az óvoda nagycsoportjában elkezdik cseszegetni a szülőt, beletenni az ideget, elbizonytalanítani és erőteljesen frusztrálni. Van, aki belemegy ebbe a kegyetlen játékba és elkezd kisiskolást gyártani a gyerekből otthon, már akár öt évesen, hogy mire hat éves lesz, megmutathassa milyen kis zseni iskolaérett tökélyt fejlesztett ki. De mire jó ez, kérdem én?
Mert szerintem pusztán versengésre a szülők között, megtévesztésre az iskolában, ahol a gyerekek egyértelműen nem egyenlő eséllyel indulnak az első osztályban…
Hangsúlyozom, hogy hallottam már ritka kivételekről, amikor bármennyire is nehéz elhinnem, de igaz, hogy nem a szülő erőltet, hanem éppenséggel a gyerek szeretne megtanulni ideje korán számolni és írni… Hasonló fehér holló jelenség egyébként abban az esetben következhet be, ha van egy nagyobbik iskolás testvér, aki imád tanulni és kíváncsivá, illetve motiválttá teszi a kisebbiket. Főleg akkor, ha még játékosan tanítani is kezdi és mire az ember észbe kap, már megtörténik minden magától, ezernyi nyomás nélkül…
Mondjuk én speciel nem hiszem, hogy a mi kisfiúnk a játéknak eme formáját ne unná meg, nagyjából fél óra elteltével. 

Vagyis szinte kizártnak tartom, hogy ebben a cipőben járva, nála is megtört volna a jég. Mindegy, mert a lényeg nem is ez, hanem inkább az, hogy van ilyen is, amit viszont nyilvánvalóan megértek és teljességgel elképzelhetőnek is tartom bizonyos szintig.
Mindent összevetve a mi kis DIFER kotnyeles cimboránk erősen feljogosítja az óvodapedagógusokat arra, hogy úgynevezett pedagógia jellemzést írjanak a gyerekünkről, méghozzá nem is akármilyent…Legalábbis amit az én kezembe nyomott rezzenéstelen arccal az óvónő, arról csak azért tudtam, hogy a gyermekemről szól, mert fel volt rajta tüntetve a neve.
Örültem, hogy a kisfiam még nem tud olvasni, máskülönben erősen megbántva érezte volna magát a sorokat átfutva. Még akkor is, ha kötve hinném, hogy magára ismert volna, mert talán egyetlen általános mondatot leszámítva, EGYÁLTALÁN NEM VOLT RÁ SEMMI SEM IGAZ. 

Ha mindaddig kétségeim lettek volna arról, hogy az óvónő nemcsak nem ismeri a kisfiamat, de tulajdonképpen nem is tartozik számára a könnyen kezelhető mintagyerekek közé, onnantól akár mérget is mertem volna rá venni…
De lássuk is a kiemelendő mondatokat, amikhez volt, van és lesz is néhány keresetlen szavam, mert azonnal kiverték nálam a biztosítékot!
„Sok esetben elesik és megbotlik, egyensúlyérzéke, mozgáskoordinációja további fejlesztésre, gyakorlásra szorul. Érdekes, de nekünk ez fel sem tűnt, mivel a gyerekünk egészen kiskorától fogva nagyon gyorsan megtanult mászni, járni,labdát elkapni, majd akadálypályákon végigment felnőtteket meghazudtoló módon. Azóta nagyon szépen megtanult bukfencezni, biciklizni, de tökéletesen tud kapaszkodni és bordásfalra mászni is. Amit meg a trambulinban művel, az szerintem csillagos ötös mozgáskoordinációból. 

Más kérdés, hogy szándékosan elszokta dobni magát a Földön, amikor karambolt szenvedett versenyautónak képzeli magát…😂😁
Mert hat éves, fiú gyerek és nagyon eleven, hála a jó Istennek ép és egészséges mozgással! Gyógytornára persze neki is szüksége van, hiszen kissé csámpás, emiatt hord supinált cipőt és végez lábtornát, de ez legyen a legnagyobb bajunk az életben. Egyébként folyamatos növekedésben van, hirtelen több centit is képes nyúlni rövid időn belül, amit csodálok, hogy ennyire remekül tud kontrollálni. Nem is értem hogyan jut bárkinek olyan butaság eszébe, hogy fejlesztenünk kellene a természet rendjét.
„Direkt módon provokálva hívja fel magára a társai figyelmét, szabálykövető és kapcsolatteremtő készsége fejlesztésre szorul. „ Na, ennél nagyobb marhaságot keresve sem írhatott volna a mi részrehajló bájos óvónénink. Először is egy gyerek úgy általában szereti magára felhívni a figyelmet, de ez a provokálás szó egy óvodai közegben annyira csúnyán hangzik. A bohóckodás, hülyéskedés teljesen rendjén van egy kisfiúnál, aki a gyerekkorát éli és közben természetesen szeret csintalankodni, ami a közelében nem jár a provokációnak. Teljesen ártatlan, nincs mögötte semmi direkt, miközben a szabályok megszegése meg aztán szintén annyira normális gyerekcsíny. 

Könyörgöm, inkább legyen kicsit zsivány, aki a határait feszegeti, mint egy 119 cm- es felnőtt, aki tényleg minden szavamat issza és elsőre megcsinálja amire kérem…
Mondjuk néha tökre örülnék neki, de hosszútávon nagyon furcsa lenne…
Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy melyik gyerek viselkedik mindig tökéletesen, basszuskulcs? De! A kapcsolatteremtő készségét fikázni, azért igazán nagy tudatlanságra vall. Aki ugyanis JÓL ISMERI a kisfiamat az tudja, hogy játszótéren gyakori eset, amikor röpke idő alatt három gyerekkel összebarátkozik, majd gyorsan kialakít belőlük egy kis csipet csapatot. Ennek függvényében azt gondolom, hogy korához képest igazán jól tud kapcsolatot létesíteni a gyerekekkel egy számára KEDVEZŐ KÖRNYEZETBEN.
„Irányító attitűddel rendelkezik, ezért gyakoriak a környezetében lévő konfliktusok, összetűzések. „
És ezzel el is érkeztünk az egyik legdurvább személyiség megtévesztő, véletlenül sem aranyat érő köpéshez, amit tényleg mélyen elítélek egy állítólagosan hivatáskedvelő óvónőtől. Nos, korábban arról hadovált, hogy a gyermekem nem tud kapcsolatot teremteni, de itt már oda lyukadunk ki, hogy végül is irányító? Hoppácska, azért kezdjük ott, hogy a kettő között óriási az ellentmondás.
Különben meg arról van szó, hogy a kisfiam három másik társával együtt, minden előre megfontolt rossz szándék nélkül, amolyan fiúsan egymást hecceli.  Nyilván lehet erre azt mondani, hogy egymás elevenségét erősítik, de mindez a közelében nem jár a konfliktusnak és az összetűzésnek, sőt. A gyermekem kifejezetten utálja a konfliktusokat, nemcsak az óvodában, de bárhol máshol, minden körülmények között is. Szóval a megfogalmazás komolyan úgy hangzott mintha olyan rossz gyerek lenne, aki a balhéra törekszik, holott egy nagyon jószívű, érzékeny, ragaszkodó kisfiú. 

Más kérdés, hogy az óvónők felé nem alakult ki benne semmiféle kötődés, amit őszintén szólva nem csodálok.
Az meg, hogy „ szókincse és kifejezőkészsége „ fejlesztésre szorulna szintén nem felel meg a valóságnak, hiszen korához képest is nagyon választékosan beszél. Olyan mértékben igyekszik mondandóját kifejteni, hogy gyakran bizony jómagam sem jutok tőle szóhoz, ami nagy dolog és magáért is beszél. Egyébként meg tipikusan idevág az a történet, amikor bölcsis korában elbeszélgetett vele és társaival a pszichológus néni, hogy általánosan felmérje lelkiállapotukat, amiről aztán én is kaptam tájékoztatást. Eszerint a kisfiúnk már akkor is nagyon szépen fejezte ki magát, nyitott volt a világra és sok mindenről volt véleménye, a pszichológus kifejezetten meglepődött rajta, hogy „milyen jól ellehetett vele beszélgetni. „ 

Tehát manapság amikor tényleg összetesszük a kezünket, hogy van egy testileg és lelkileg is EGÉSZSÉGES gyerekünk, akkor az óvoda nagycsoportjában fejleszteni akarják a normálisat?? Mert szerintem is szükség van fejlesztésre, de nem a gyerekekére, hanem valójában visszafokozásra a felgyorsult világ erőltetetten abnormális tempójából.  

#difer #diferteszt #difermérés