72. Bejegyzés - Bence egyik pillanatban még ott volt, aztán hopp és kopp…

Egész álló nap ment a mi tíz hónaposunk hajkurászása, aki nagyjából olyan gyorsan feltudott szívódni, mint Óz a nagy varázsló…Mindeközben hihetetlen intenzíven megfigyelt mindent és a tőlünk látott cselekvéseket rövid időn belül már vissza is adta.
Az ember lánya őszintén nem gondolná, hogy a gyermeke ennyire eszméletlenül gyorsan ellesi tőle mindazt, amit csinál, pedig bizony de! Még fel sem fogtam milyen napi rutinokkal rukkoltam elő, de már úgy kellett viszont látnom sajátos mozdulataimat, akár már órákkal később is, mintha Bence lett volna a kis kandi kamerám. Nagyon komoly volt, ahogyan kisemberkénk megfigyelt és feldolgozott. 

Számtalanszor szakadtunk a nevetéstől azt látván, ahogyan egy az egyben lekoppintott minket. Például tápszer készítése közben, elleste tőlünk, ahogyan a cumisüveget rázzuk, megfigyelte azt is, hogy fürdetésnél a vízbe tett habfürdőt a kezünkkel habosítjuk fel. De még azzal kapcsolatban is teljes mértékben képben volt, hogy takarítás közben miket törölgetek le. Szerintem simán utánam tudta volna csinálni, ha esélyt adok neki rá, mert, hogy a memorizálással sem voltak gondjai, az egyszer biztos.
Ráadásul arra eszméltem rá, hogy mekkora nagy slamasztikában voltunk…  Vagyis innentől kezdve, lassan már nem tudtam olyan területet találni, amit még nem ért volna el.
Márpedig eme hatalmas szívatást figyelembe véve, nem volt kérdés, hanem parancs, hogy ezer százalékosan fel kellett tennünk a szekrényzárakat. 

Bár mindenhová ráapplikáltuk, ahová csak lehetett, kivéve az elhúzós technikával működő konyhaszekrényeket, mert arra még nem találták fel a spanyol viaszt.
Mivel nem volt rávaló „bigyó”, sajnos azzal kapcsolatban nem tudtuk megváltani a világot legnagyobb paránkra sem…Márpedig ha Bence eszén túl akartunk járni, akkor nagyon is tisztában kellett lennünk azzal, hogy nem egy kispályással állunk szemben. Az nem kifejezés, hogy felköthettük a nadrágszíjat, hiszen két tizenkilences tappancsot kellett forró nyomon követnünk! 

Egyik reggel például azzal lepett meg, hogy az ágy mellé guggolt és olyan nagyon felnőttes ábrázattal nézett alá, mintha keresne valamit…Azonnal fel is csigázta az érdeklődésemet, hogy vajon mire készülhet a mi kis gézengúzunk, mire már szemet is szúrt, ahogyan magától értetődő természetességgel kihalászta a vasalóhoz való műanyag víz utántöltőt.
Arra emlékeztem, hogy előző nap adtam neki oda játszani, de arról fogalmam sem volt, hogy az ágy alatt landolt. Erre tessék… Bence nem feledkezett meg erről sem, a mi kis hatalmas figuránk, nagyon is tisztában volt vele hol hagyta el a hiányzó láncszemet… 

Igazából mind külső, mind belső tulajdonságra, szinte összevolt gyúrva kettőnkből, jutott neki ebből is, abból is bőven. Az arcberendezése nagyjából Robiéra hajazott, de a szemét, fülét, haját és hosszú ujjait viszont belőlem hozta létre a természet csodálatos világa. A jó megfigyelő képesség és a szélsebes gondolkodás valljuk be, hogy apás minta, viszont hangsúlyozom, hogy a borotvapenge észjárás nem egyenlő a jó memóriával. 😉😋
A fantázia és a nagyon érzékeny világszemlélet egyértelműen anyás adottságok.
Viszont Hála Istennek az érzékeny bőr típust nem sikerült tőlem átvennie, nem is adtam volna egykönnyen… A burkolt célzás pedig nyilván arra vonatkozik, hogy Bence izmos kis lábai könnyen barnultak, nem pedig égtek a vakvilágban mint az enyémek. 

Arról nem beszélve, hogy láthatóan barnábbak voltak, mint az én esetemben valaha is! Most mondjátok már meg nekem hogyan lehetséges árnyékban feküdve barnábbnak lenni, mint a napon aszalódva? Mert nálunk az alapfelállás nagyjából valahogy így festett alapvetően, ami már szinte bevett szokássá vált…Annyi baj legyen... 
Amúgy a nagymamám is fél óra alatt feketévé sült a napon, engem meg a Horvátországi tengerpart is csak megkarcolt. 😂Ez van.
A lényeg viszont az volt, hogy igazán kezdtem újra megtalálni önmagamat. Minden nehézség ellenére, éreztem az egyensúlyt és magabiztossá tett az a tudat, hogy hárman együtt, nagyon jól működő, boldog család vagyunk.