71. Bejegyzés - Vagy hárman keltünk fel egyszerre, vagy sehogy

Igazán kialudni soha nem tudtuk magunkat, mert az ébredés nálunk egyenlő arányban osztódott… Ha Robi dolgozni készült, akkor öt és hat között ébredt, aminek következtében Bence radarjai késlekedés nélkül jeleztek. Már egy röpke nesz is elég volt hozzá, hogy érezze apja hiányát és akkor már nem lehetett visszafordítani álomország tengerpartjára.
Természetesen csak nekem kellett idő hozzá, hogy mint egy holdkóros, hunyorítva térjek magamhoz egy kávé mellett… Bencének abszolút nem okozott gondot átlendülnie a pörgésbe, végig járva azokat a bizonyos frászt hozó, bevált útvonalakat…
Ami azt illeti, Bence mellett nem kérdés, hanem parancs volt a mozgalmas iram…
Egy tv állványos akrobata show műsorral melegített be, aztán jöhetett az éjjeli lámpa zsinórjának teljes erőből való megrángatása, ahol nyilván nem állapodtunk meg, mert jönnie kellett még számtalan szétvet az idegnek. 

Vagyis muszáj volt csüngenie az üvegajtón, valószínűleg azért, hogy még jobb kondiban legyen mire a bedugaszolt konnektorokat szükségeltetik ráncigálnia. Mondanom sem kell, hogy egy – egy állomás előtt és közben is harcos tempóban kíséreltem meg eltéríteni kitaposott útvonaláról…
Basszuskulcs, el sem tudjátok képzelni, mennyire iszonyúan lefárasztott ez az aktív biztonsági őr meló! A gyerekünk pedig csak ment és ment tovább, hogy megint megnyalogassa babakocsijának kerekeit, aztán akcióba lendüljön a konyhában is. Nem volt megállás, de mindeközben a hab a tortán mégiscsak a rettegett pelenkázás volt.
Őszintén szólva, nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy igazi kihívássá nőtte ki magát. Vagyis bugyi pelenka ide, vagy oda, már szinte az is, majdhogynem tök mindegy volt…
Egye - fene, azért biztosan számított, viszont sokkal jobban nem könnyítette meg a dolgunkat az sem…Ugyanis minden egyes tisztába tételkor, világfájdalmas kiáltások közepette tört ki a sírás –és olyan szintű figyelem eltereléses trükkökre volt szükség, amilyen nem létezett kerek-e világon.

Mondanom sem kell, hogy megfogyatkozó türelmünknek és kitartásunknak nagy szüksége volt arra, hogy Bence szeretetéből újratöltödjön! 

Nem beszélve arról, hogy ugyebár a végtermékek távozásához egyre jobban kellett korszerűsítenünk az étkezési szokásokat is.
Gondolok itt arra, hogy Bence étkezésében egyre nagyobb mértékben álltak be a változások. Ilyen volt például az, hogy a tápból már 180 ml mennyiséget igényelt, viszont hozzátápláló ételekkel is össze kellett boronálnunk a kis főnököt. Jöhetett például a rizs és a tészta, kivéve, hogy ez utóbbit a felismerhetetlenségig turmixoltam és a végeredmény engem jobban elborzasztott, mint Bencét. Mindenesetre a rizs felvételt nyert, a tésztát meg újra kellett gondolnom. Ennél a pontnál eljutott az agyamig, hogy inkább passzíroznom kellett volna, vagy betű tésztával rukkolnom elő, nem pedig undorító trutyivá formálnom.
Sebaj, nem is én lettem volna, ha mindent tökélyre fejlesztve ráztam volna ki egy trendi ősanyás skatulyából.
Na és ha már itt tartottunk, akkor egyértelműen semmivel sem tudtak versenybe szállni a rágásra alkalmas, vagy alkalmasnak vélt tárgyak, amik sokkal érdekesebbek voltak néhány uncsi rizsszemnél… 

A listát nagyon sokáig a műanyag flakon vezette megunhatatlan mivoltával, de a telefonom és a tv távirányító azért elég szépen bezavart a képbe, akárcsak a laptopom! Persze a tiltott gyümölcs a legédesebb, ezért mindig úgy voltunk vele, hogyha csak nem életveszélyes dologról van szó, akkor Bence egy röpke időre megnézhette az érdekességeket…
Igen ám, csakhogy ezzel meg az volt a gond, hogy amikor felügyelet alatt kézbe vehette a távirányítót, akkor utána már esze ágában sem volt visszaadni. Mi meg magunkra vethettünk és csitítgathattuk őt, amikor kitört az ordítás, nesze neked rugalmas hozzáállás…
Mindenesetre ennyire rengeteg ingert, keresve sem találhattunk volna, főleg olyat, aminek minden perce ilyen mértékben megérte volna a fáradozást.
Hát még amint a mozgások sokasága mellett, a beszéd terén is érzékelhető volt a fejlődés, nagyon izgatottak lettünk. Egyre gyakrabban hallottuk az anya kifejezést, az „ányát”, sőt a fiatalúr egy határozott „nem” szócskát is kibökött kiabálás közben.
Ami azonban igazán elképesztő volt, ahogyan a szeretlek szó helyettesítőjeként azt mondta „te-te-te-te”. Egyszerűen szenzációsan érzelem dús volt a hallottakat közösen átélnünk, felfognunk és befogadnunk. Hálás voltam azért, hogy mindezt a csodát megtapasztalhattuk.