64. Bejegyzés - Azt a mindenit, beindult a gyerekünk mozgása!

 

Bence 2019. június 14- én egy legyőzhetetlen kíváncsiságú nyolc hónapos kisfiúvá cseperedett.😘 Amellett, hogy a benne lévő érdeklődés mindig is hatalmas volt, megfigyelőképességért sem kellett a szomszédba mennie. Nem is csoda, ha ennek köszönhetően gyorsan tanult, nem is akármit és akárhogyan.  Leginkább azok a dolgok foglalkoztatták, amikkel megtudta sürgetni testrészeinek mielőbbi maximális használatát. Ergo nekünk nem kellett őt noszogatni és várni, hogy a fejlődés megfelelő ütemében haladjon előre, éppen ellenkezőleg. Abban kellett közbe lépnünk, hogy ne próbáljon mindent egyszerre és azonnal megcsinálni a mi kis akarnokunk…

Lássuk a medvét: először is kezdtünk a kúszással, ami annak rendje és módja szerint be is indult szépen-lassan, de biztosan. Ennek tetejében a mászás, már csak úgy jött derült égből és nagyon gyorsan. Olyannyira, hogy Bence állandó gyakorlatiasságával és kitartásával, pár napon belül tökéletesre sikeredett. De ezzel még mindig nem volt vége az izgalmaknak…
A mi kicsi fiúnk ezek után sem maradt nyugton. Helyette minden előzmény nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel, gondolt egyet és leült.

Elsőre ugyan kibillent az egyensúlyából, de rá se rántott, nem adta fel egykönnyen… Hamarosan ülve is maradt, punk-tum, nem volt lacafaca, minden ment a maga útján, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Majd aztán, ha esetleg nem esett volna le még éppen eléggé az állunk, akkor jött a hab a tortán…

Június 16-án történt a nagy fordulat, nem mellesleg éppen apák napján, aminek használatba vételéről egyébként a rádióban hallottunk, Tatáról hazafelé jövet… Azóta is számon van tartva. 😅😁
Szóval aznap Bence fogta magát, megkapaszkodott az ágy szélében és egész egyszerűen két lábra állt! Hozzáteszem, hogy mindezt egy óvatosabb vasalódeszkás bemutató előzte meg, amikor is felhúzta magát az állványon és egy kézzel kitartott néhány pillanatig. Ámbár mondjuk akkor már kezdtem azon morfondírozni, hogy vagy egy cirkuszi akrobata veszett el a gyerekemben, vagy rám akarja hozni a szívrohamot… 😱

Egyébként erre a mai napig nem kaptam választ, szóval ne is beszéljünk róla. 😌  Mindenesetre Robi akkor momentán egy kissé letörte a lelkesedését, amint hátulról megfogta, még mielőtt nagyot puffant volna arccal lefelé… Szó se róla, villámtempót diktált a gyerek, ami nem jó, vagy rossz, hanem tény. Ám hangsúlyozom, hogy a mozgásfejlődés egyáltalán nem egy verseny és abszolút nem arról szól, hogy kinek a gyereke kezdte előbb, sőt…
Mindennek eljön a maga ideje és minden gyerek másképpen fejlődik, amivel kapcsolatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy senki se kezdjen azon agyalni, hogy az övé miért nem csinálja ezt, vagy azt, bezzeg a szomszéd Józsi gyereke meg igen.
Kit érdekel? Higgyétek el, hogy siettetni semmit sem szabad, de megállítani sem lehet. Mi legalábbis nem tudtuk visszatartani Bencét a mozgásban, bár nem is állt szándékunkban, inkább azon aggódtunk kicsit, hogy talán a tempó túl sebes. Viszont voltak olyan esetek más területen, amikkel kapcsolatban nálunk special nagyon sokáig semmi sem mozdult és jóformán csak egyhelyben topogtunk. De tudtam azt, hogy ha a fejem tetejére állva őszülök bele az egészbe, akkor sem tudok változtatni rajta, az egyszer fix. Mint ahogyan a táguló babakonyha menü sem jelentette azt, hogy Bencénk habzsolni fogja a túrót, joghurtot, sajtot és társait. A történet nagyon őszintén mondva, arról szólt, hogy több mindennel lehetett volna Bencét megvesztegetni, kivéve akkor, ha számára nem a tápszer lett volna az elsődleges. Erre Robi pedig nagy bölcsen csak annyit mondott nemes egyszerűséggel, hogy " A BABA TUDJA.” És valóban! A baba tudta akkor és tudja azóta is. 👍Anya meg törte magát a joghurtos krumplifőzelékkel, reszelte a körtét a babapiskótával és kínálta az őszibarackot is. Mindösszesen végeredményben mindegyik átment a rostán, ámbár nagy elánnal való bekebelezésről egyik esetben sem volt szó. Végül pedig az őszibarack lett a nyertes, ami messze a legjobban ízlett a kis mókamesternek…

Hozzáteszem, hogy miközben ezeket a sorokat írtam, Bence a lábszáraimba csimpaszkodott és addig ismételgette a mam-mam-ot, felváltva a Dá-dá-dá- val, ameddig rá nem figyeltem és be nem csuktam a laptopot…Természetesen megint ÚGY nézett! Pontosan azzal a bájosan lehengerlő tekintettel, ahogyan a Shrekben tette Csizmás a kandúr…