111. Bejegyzés - Fél éven belül két fronton indítottunk világháborút a saját idegrendszerünk ellen…

Egyrészről várt ránk egy költözés, úgy, hogy közben a gatyánk is - a félretett pénzünk, a hitelezési rátánkkal együtt - ráment a leendő lakás nyílászáróinak cseréjére, másrészt a mi egy szem kisfiúnk szeptembertől bölcsődébe lett hivatalos.
Egyébként októberben szándékozott betölteni a harmadik életévét, ráadásul a rengeteg elevenkedés közepette, nem ért rá időt szakítani a szobatisztaságra, ezért kapaszkodjatok meg, NEM is volt még szobatiszta… Na, bumm. Bizony alig maradt mivel dicsekednem a játszón, he-he, sőt, még a Pá- pá Pelus könyv is olyan szinten cserben hagyott minket, hogy konkrétan rá kellett jönnöm a könyv valódi mondanivalójára… Mégpedig arra, hogy egy illúzió gyár volt hozzám hasonló naiv lelkű szülőknek.  Vagyis lényegében azt a távképzetet táplálta, hogy a bili egy varázslatos trón, ahová, ha leülsz, dicsőség és szárazság jár. Egy mesébe illő lányregény volt arról, hogy milyen boldogságot és extázist fog majd mindnyájunknak okozni az első WC-be pisilés, a kakiról már tényleg szó se essen, hiszen ne legyünk telhetetlenek…

És ha kudarcunk buktatójakor valaki is kételkedne a mi kreativitásunkban, akkor hozzáfűzném, hogy nálunk nagyobb bolondot nemcsak, hogy nem csinált magából senki, hanem hozzánk képest egy Stand UP Comedy tényleg csak csiklandozta volna mindenki torkát…
Mi kérem szépen, bili dalt énekeltünk, bilis meséket néztünk, bilibe lógott a kezünk, sőt, még műsorokat is kuksoltunk a WC kagyló gyártásáról, hátha a műszaki megközelítésben van a kulcs… Hátha Bence a gyártósoron jobban meglátja a fától az erdőt és nekilát pisilés közben kielemezni a minőségi baklövéseket. Hittük, hogy közelebb kell hoznunk a WC kulcsfontosságához, mivel a társasági élet és kontakt kettőjük között, csak akkor működhet, ha vibrál az a levegő… Szóval higgyétek el, nem bagatellizáltuk el a dolgokat, de valamiért minden próbálkozásunkba beletört a bicskánk… Ráadásul ekkor még fogalmunk sem volt róla, hogy a szobatisztaság szárnyalása nálunk technikai okok miatt hosszútávon elmarad egyéb külső tényezők befolyása alatt. Mindezekről bőségesen lesz mit mesélnem a maga idejében, de egyelőre röviden annyit fűznék hozzá, hogy a szobatisztaság tud nagyon rosszul elsülni és önkéntelenül is sok bosszúságot okozni, abban az esetben, ha az ember jóformán tehetetlenül nézi végig gyermeke bepisilés tusáját… Szóval egyáltalán nem az a baj, ha a gyerkőc még nem áll készen a szobatisztaságra… Az aggasztó, minden anyának komoly lázadásra okot adó forradalom akkor kezdődik, amikor végre révbe értek és már befordultok a rögös út sarkán, amikor jön az útkereszteződésnél egy piros lámpa… Egy lámpa, ami mindent megváltoztat és a gyerekben olyan traumát vált ki, amit nem lehet azonnal orvosolni, nem lehet rögtön gyógyítani… Basszus! Nem a közlekedési dugóról beszélek, hanem egy – két óvónő áldásos tevékenységéről, akik alapos gyomormosást végeztek rajtunk… De egyelőre maradjunk még a bölcsinél, ahol majdnem minden fenékig tejfel-és laktózmentes tejszín volt, vagy legalábbis nem volt okunk semmi panaszra… Mondjuk úgy.


 Na, de ami viszont a nyílászáró cserét illeti, nagyjából két hónapot vártunk a gyártásra, ami mellesleg cégen belül magába foglalta a beszerelést is, majd egyszer…
Vagyis gyakorlatilag a „csodálatos” tetőtéri ablakokon kívül, minden más nyílászáró a szülőcsatornán megindulva várta, hogy felsírhasson… Előbbi kettő megcsináltatása, azonban nagyobb kihívás lett volna számunkra,  mint eladóként 12 óra után megmagyarázni a benzinkúton egy tévedő sofőrnek, hogy a kávégép nem tud tankolni helyette…
Bezzeg Bencénk, azonnal értette mindenben a logikát-és az összefüggéseket, sőt, olyan szinten olvasztott egybe két szót, hogy egy nyelvész is vállon veregette volna úgy, hogy közben a helyesírás szabályait kezdi el vele megvitatni…

Robi elérkezettnek érezte az időt, hogy a kisfiúnknak hivatalosan is bemutatkozzunk, mert milyen dolog már az, hogy csak annyit tud rólunk, hogy apa -és anya, miközben nem  volt elhanyagolható tény az anya körüli kaotikus állapotok helyreállításának rekonstruálása sem… Úgy éreztem ugyanis, hogy mégiscsak alanyi jogon járna már nekem a rendszeres anya jelző, a mam-mam helyett, ami szép és jó, de na… Értitek… Megdolgoztam érte, lejárt a próbaidőszakom, plusz random sokkal kristálytisztábban is cseng a fülemben az Anya rangsorolás… Tehát mit is lehet tenni, ha egy lépcsőt- ez most egy másik, nem a félkész – szeretnénk ugrani? Robi egész egyszerűen közölte Bencével a vezeték és keresztnevét, de előtte még egyértelműen feltárta az enyémet, hangsúlyozva, hogy Edit anya vagyok… Bence figyelt és eltöprengett a hallottakon, látszott rajta, hogy mi a véleménye a fene nagy erőfeszítéseinkről, de megszánt minket, csak mert annyira kezünket-lábunkat törtük, gondolta kifejti a meglátását. Lazán rám pislantott és csak annyit mondott értetlen meglepettséggel, a nagy felhajtás miatt, hogy: „Ada”

 


Onnantól kezdve úgy vélte, hogy amit lehet egy szóban kimondani, azt nem spirázza túl, így lett az Edit anyából Ada, de ha olyanja volt ana, vagy aja. Mert nyilván nem feledkezett meg a szüleiről és fontosnak tartotta a jelenlétünket, viszont adandó alkalommal azt kimondani, hogy „kinder”, sokkal életbevágóbb volt, ezért nagyobb prioritást is élvezett.
Közben pedig velünk párhuzamosan zajlottak a nagyvilág eseményei, köztük akkoriban leginkább a koronavírus elleni védőoltások vitték el az emberek gondolatmenetét, mint ahogyan a miénket is…
Hirtelen mindenki virológussá vált a facebookon, mi meg a reggeli kávé mellé nem híreket olvastunk, hanem vakcina- típusokat elemeztünk…
A legtöbben nagyrészt a Pfizer és Moderna oltó anyagra áhítoztak, mint egy limitált kiadású dizájner táskára, ha valaki megkapta, akkor az instán dicsekedett a beoltott címmel…
De ott voltak még az Astrazeneca, a Sinopharm és a Sputnik alternatívák, vagy kinek mi jutott, aki kapta marta. És a legszebb az egészben az volt, ahogyan egyikünk- másikunk megkérdezte: „Na, te holnap mit kapsz?” De mire a válasszal végeztünk már háború dúlt, amint az oltással védekezni kívánók támadták a chip elleni tiltakozókat, vagy fordítva. Aztán egyszeriben azon kaptuk magunkat, hogy minden egyes „beoltsam magam vagy ne” témakör egy rejtett tüntetéssé alakult, ahol a résztvevők kb. tíz perc alatt mentek át egy csoportos gerillaharcba.
Ezek után bőven belefért kirobbantani a legbékésebb természetet is, elég volt bedobni egy facebook- linket, ami sejtelmesen azzal indított, hogy „Olvassátok el, mielőtt törlik!”

#szobatisztaság #bili #bölcsislettamiam #hároméves #beszédfejlődés #lakásfelújítás #szülőneklenni #mindennapok












Megjegyzések