103. Bejegyzés - Arra gyanakodtam, hogy az őrangyalomnak lejárt a műszakja és kitette a „rögtön jövök” táblát

Mindenesetre, pillanatnyi távollétének hiányában nem maradt más hátra, mintsem, hogy egyedül próbáltam boldogulni saját kis káoszommal, amit lényegében sors kezének emlegettek a nagyok, de én csak sz@r napnak és rossz passznak hívtam.
A legnagyobb jóindulattal sem lehetett azt mondani, hogy az otthonunk egy nyugodt környezetben inspirál minket a feltöltődés varázsára, sőt. Lassan meg kellett volna tanulnunk úgy létezni, mintha háborús tudósítók lennénk, akiknek a teljes csend okoz riadalmat, a többi pedig már meg sem kottyan… De én továbbra sem tudtam elfogadni, hogy a halk moraj valamiféle drogériákban kapható luxuscikk legyen, ami számunkra a „nem elérhető” jelzőt töltötte be a végtelenségig, így amikor ezeket a sorokat írom eszem ágában sincsen túlozni, éppen ellenkezőleg.
Egy megtörtént esetet próbálok itt nektek feldolgozni, nagy adag öniróniával, amire komolyan szükség van akkor amikor az ember környezetében felváltva flexelnek, fát vágnak, fúrnak, tetőszerkezetet dózerólnak le, este háromnegyed kilenckor pedig fát fűrészelnek… 

Ergo, az már egészen biztos volt, hogyha valaki a mi környékünkön szeretett volna nyugodt estét eltölteni, az nem kicsit nyúlt mellé, hanem legalább annyira mint a sün, aki lemászott a súrolókeféről és azt mondta „tévedni emberi dolog.”
Még szerencse, hogy a mi Bencénk még a legelvetemültebb helyzetekben is képes volt minket kirángatni az önsajnálatból, mellette nem jutott idő hosszabb seb nyalogatásra, egyszerűen nem fért hozzá kétség.
A kis pöttöm háztartási főellenőr reggeli rutinjához tartozott, a mosógép dobjának lecsekkolása, ki tudja… Hátha az éjszaka folyamán beköltözött a belsejébe egy nem szívesen látott vendég- mondjuk a környék tele volt ilyennel- de ha minden rendben volt, akkor jöhetett a következő lépés.
Anyának is jelezni kellett a szándékot, amennyiben, netán nem lett volna egyértelmű, a mi kis kópénk erős nyomást gyakorolva követelte, hogy indítsunk be egy mosást, na bumm. A mosógép dob amolyan varázskapú funkciót töltött be, aminek elengedhetetlen kelléke természetesen mi más is lehetett volna, mint a szennyes ruhatartó kirámolása, hogy Bencénk aztán apa pólóját magához ölelve megsürgesse a tényleges mosást…  „Pampa”- lelkendezett és mutogatott a ruhadarabra, ami miatt már tényleg nem volt mese, haladéktalanul be kellett üzemelnem a mosógépet, a „Pampák királyát.” 

De még mielőtt bárki is azt hiszi, hogy mindez idő alatt anya és apa lett a megtisztelő nevünk, azt ki kell ábrándítsam. Ugyanis valamilyen felsőbbrendű nagyhatalom okán, lelettünk fokozva, „Pappának és Mammamnak”, ami mondjuk jobb, mint a semmi, de na…
A tökéletes forgatókönyv hiányát leszámítva, mi semmilyen ellenvetéssel nem éltünk, csak hallgatunk a „nevünkre”, ami Bence szájából egészen másképpen csengett, mit csengett, inkább csilingelt.
Szóval miután mindent is kimostunk, csak az élménymozi kedvéért, jöhetett a „se veled, se nélküled” séta babakocsi nélküli próba útja, első felvonás…
Amikor Anya lelki szemei előtt megkondulnak a szabadság harangjai és azt véli maga elé képzelni, amint kecsesen, üres kézzel sétálgat a parkban…
Nincs több akadálymentesített útvonalterv- tervezés, ráadásul azt hiheti az ember lánya, hogy egy életre megszabadult a négykerekű tank lépcsőn fel, illetve lépcsőn le, cipelésétől… De most komolyan, ki nem tudna egy ilyen helyzetben rendkívül naivan pillangókat röptetni… 

Persze csak addig a pontig, amíg nem üt be a második felvonás, amit úgy hívunk: a valóság…
Fel nem mért, számításon kívüli, pillanatok sora, melyek nem kérdés, hogy engem teljes valómban, felkészületlenül értek az otthontól 400 méterre, amikor Bence kis láb motorjai azonnali hatállyal lefulladtak. Természetesen az első ilyen alkalomtól non- stop kezdetét vette a Nagy babakocsi szabadságharc valóságshow, vagyis jöhetett az átváltozás három pontja:
- Teherbíró képesség
- Logisztikai központ
- Szeretet alapú kizsákmányolás
Innentől kezdve beleestem a saját csapdámba, önhibámon kívül, nagy tanulságot is szolgáltatva, más választás nem révén… Miért?
Mert a gyereknek meg kell tanulnia a saját lábán is jönni, ugyebár, csakhogy amíg elértek a célba, addig biztos lehetsz benne, hogy a teljes fitnesz erősítő edzéseket kipróbálhatod, tök ingyenesen.
Legalábbis akkor, ha a te szemed fénye is annyira makacs, mint a mi Bencénk, aki azon nyomban rákapott a szabadság ízére és amikor kimondtam azt a szót, hogy „ tátá”, akkor az ő elképzelései között, nem szerepelt a babakocsi, mint olyan. Persze volt az a pont, amikor ledöntötte a fáradtság a lábáról -és itt jött a harmadik felvonás, gondolom már vártad…
Ugyanis ha például nagyobb, egész napos kirándulásra mentünk, kötelező volt babakocsit vinni, hiszen nyilván tudtuk, hogy a szemhéjak elnehezülnek majd, így bizonyára a négykerekű lehet az erdők királya, A TAKTIKAI MOBIL Alvóegység…

Megváltás az elhaló karizmok megmentéséért, arra az esetre, amikor a kis Duracell nyuszi bemondja az unalmast és fekvő, nem pedig cipelő pozícióban szeretné álomra hajtani a fejét. 
Mindenesetre már Bence korai életszakaszában is egyértelműen kiderült, hogy a navigációs készsége nem egy tőlem átvett tulajdonság, az biztos… Viszont tény és való, hogy akkor még fel sem fogtam ennek áldásos mentőöveit…
Mert kinek ne jött volna bármikor is jól, amikor annak tudatában indul el otthonról, hogy nem tévedhet el, mert a gyermeke előtt nincsenek lehetetlenek, sőt…
Gyakorlatilag Bencénk előtt egy kavics sem mozdulhatott el anélkül, hogy másnap ne tartott volna róla „helyszíni szemlét.”
Nem beszélve a rendőrautóról, ami egyik sétánk alkalmával még ott állt, ám a következő napon távozni merészelt onnan, kicsi fiúnk pedig felháborodottan hiányolta jelenlétét.
„Nénó”? – mutatott a szemlék nagymestere ugyanarra az útszakaszra, ahol a járgánynak, legnagyobb sajnálatára, már csak hűlt helye maradt. 
Mondjuk annak nagyon örültem, hogy a padláson lévő egeret, aki rövid időre „látogatást” tett nálunk, nem kérte rajtunk számon. Mert miután sikeresen elüldöztük és magamhoz tértem a sokkból, azt hiszem rossz néven vettem volna a huncut nézését, amivel valószínűleg tudomásunkra hozta volna, hogy átlát a szitán:
 „Na, álljunk meg egy szóra! Tegnap itt még egy komplett rágcsáló olimpia zajlott a deszkák között. Miért állt le a kaparászás ütemterve?” 

#anyasors #szülőilét #apavagyok #mammam #pappa #őszinteanyaság #reálisanyaság #gyerekkelazélet #kaoszésboldogság #szarvanyavagyok