95. Bejegyzés - Márciusban nemcsak a hó esett le, de a törölközőim is extrém hógömb fehérek lettek…

Bence másfél évessé cseperedett, amikor 2020 -ban a világjárvány jelképeként úgy tűnt, mintha az időjárás is ledobta volna a láncot…
Feltételezem, hogy egyszeriben minden elmaradt karácsonyi havazást beakart pótolni, ezért tavasszal úgy gondolta, hogyha nem lenne már úgy is elég zűrzavar világszerte, akkor biztos, ami biztos, még egy kis havat is küld a népre.
Napokra visszatért a téli hideg, hószállingózással- és olyan mértékű viharos széllel, hogy napokig nem éreztük jó döntésnek a kinti sétafikálást.
Végül, nagyjából két – három nap elteltével, kimondatlanul is megtapasztaltuk a karantén feelingjét, amitől azonnal nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyon nem vagyok rá alkalmas személy, sőt. Hosszútávon félő lenne, hogy egy szociálisan összeférhetetlen alany komoly látszatát kelteném, akit asszem jobb lenne nem életre kelteni.
Még szerencse, hogy azért nem unatkoztam és szinte mindig igyekeztem valamivel, de leginkább valakivel foglalatoskodni. A mi Bencénk ugyanis olyan szinten rákattant az ablakon való bámészkodásra, hogy ő lett a titkos megfigyelő bázis, aki sokkal jobban funkcionált, mint akár a legjobb házőrző. 

Ha valami nem megszokottat látott, azonnal jelezte, fülelt és rögzített minden apróságnak vélt részletet. Így utólag visszagondolva, már egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy mára egy labirintusból is nagy eséllyel kitalálna, mert olyasmiket is befotózna a tekintetével, ami számunkra totál észrevehetetlen bagatellnek látszódna. 

Magyarán, a kisfiam már most is sokkal jobban tájékozódik, mint ahogy én egyáltalán megpályázhatnám az ehhez való hozzáférést, még ha nagyon akarnám sem vagyok abban biztos, hogy valaha is felvehetném vele a versenyt. A gyerek profi, de erről folyamatában mindenképpen időrendi sorrenden belül fogok vallani, példákkal alátámasztva.
Egyelőre maradjunk a korához képest nyújtott teljesítményénél, ami már akkoriban sem volt elhanyagolható. Ráadásul elképesztő volt, hogy az ő érkezése, jelenléte és egész személyisége milyen pozitív hatással volt rám. Nem mintha Robi ne tudta volna belőlem kihozni a jobbik felemet, de amit Bence váltott ki a gondolkodásomban, az még a magam számára is ismeretlen fogalom volt.
Mint például, amikor az állandó mosógépes félrenyomkodása nagy lépést jelentett a világegyetemben és meghozta a nagy UV fehérítős gyönyört. Mondhatnám azt is, hogy újraírtuk a történelmet és beköszöntött a fehér törölközők kora. 

Képzeljétek, évek múltán sikerült oda eljutnom, hogy megismertem a saját mosógépünket, ami azzal kezdődött, hogy a kezembe kellett vennem a használati utasítást…
A sokadik hibajelzés után, kicsi fiúnk közreműködésével, fény derült más létező mosóprogramokra, amitől egy csodálatos felfedezés szakaszában kinyílt egy univerzum.
Bár korábban a mi háztartásunkban, nem létezett a fehér szín, mint olyan.
Ha mégis elkövettem azt a merész húzást, hogy fehéret vettem, akkor barbár módon összemostam mindennel…
Magasról tettem az ilyen úriasszonyos hóbortokra, inkább kerültem a fehér színt, vagy pusztán tudomásul vettem, amikor egyszer csak szürkére cserélte korábbi hamvas fehérségét és helyette a szürke ötven árnyalatával is kérkedett.
Ha nekem valaki akkor azt mondja, hogy egy napon lesz majd egy csodálatos kisfiúnk, aki engem még arra is fellelkesít, ami korábban szóba sem jöhetett, nem hittem volna benne. Erre tessék, gondoltam egyet és fehérítős funkcióra kapcsoltam, ami aztán annyira bevált, hogy büszkén mutogattam Robinak a végeredményt, mint egy kisgyerek, aki szépet rajzolt. 

Igaz, én nem rajzoltam, hanem olyan fehérre meszeltem a textileket, hogy az nem kifejezés…
A fehérítős progi előtt, forralt vízben áztattam, fehér Domesztosz közreműködésével, amit a Wanish fehérítő egészített ki.
Végül a törölközők olyan erős, fehér fényt bocsátottak ki, mint egy kis teljesítményű csillagászati reflektor.
Mondjuk a kilencven fokos mosásba, nemcsak a pamut törcsik kerültek, hanem bepróbálkoztam egy kötött pulcsimmal is, gondoltam most vagy soha, ha már így belejöttem…
Sajnos a pulcsit a mosás végére kicsináltam, minden más viszont patyolat tiszta fehér lett…Természetesen Bence minden tennivaló közben is szórakoztatott, mint ahogyan reggelente a kávé ivás ideje alatt mellém kuporodott az ágyba és szinte már közös rutinunkká vált, hogy elrágcsált velem egy kekszet.A folyamat pedig nem volt egyedül a levegőben lógva, mert ennek kapcsán meg is kellett tanulnia elkérni, ha netán nem lenne egyértelmű, azért biztos, ami tuti, jelezte is felém határozott szándékát, mondván, hogy „Ke”…
Emellett pedig a sokat emlegetett tündér szó is jött a csövön ezerrel, ahogy csak kifért, úgy mint „tünd.”
Na és természetesen, akárhányszor mondott ki egy új szót, mi mindannyiszor ugyanolyan boldogan lelkendeztünk, hát még ha olyat is produkált, amitől még az állunk is leesett…

Olyankor annyira sokkoló volt a látvány, hogy percekig kerestük a szánk záróizmát, mert a meglepetéstől egyszerűen elfelejtettük, hogyan kell becsukni.Mint például egy fürdetés alkalmával, amikor Robi spontán megkérdezte Bencétől, hogy „tud-e egy lábon állni?”Mire fel, a mi kis mindenre felmászó akrobatánk, először egyik lábára állt, ügyesen egyensúlyozva, aztán a másikra. Szenzációs volt!
Ezek után aktuálisan a barátnőm arról beszélt telefonon, hogy van lehetőség ingyen letölthető, élő cirkuszi műsorok megtekintésére…Gondoltam, biztosan akarjuk mi ezt? Kell ez még nekünk?
Tekintve a mi saját mászóbajnokunkat, aki hol itt csüngött, hol amott lógott, úgy éreztük, bőven kijutott nekünk valahány porondból. Számunkra ő volt a fő attrakció, ahogy nemcsak felülmúlta a fizika összes, eddig ismert törvényét, de megállíthatatlanul megtalálta minden tér legmagasabb pontját is…
„Fürge róka lábak, surranó kis árnyak”… 

#KaranténLife #AnyaVagyok #HáztartásiTipp #CsaládiÉlet